Kitiltották Amerikából a Samsung táblagépét

Vágólapra másolva!
Egy amerikai bíróság döntése nyomán a Samsungnak fel kell függesztenie a Galaxy Tab 10.1 típusú táblagépének árusítását az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Erre azt követően került sor, hogy az Apple szabadalomsértés címén beperelte a dél-koreai gyártót. A Samsung és az Apple több országban is pereli egymást, legutóbb Hollandiában az előbbi cég aratott győzelmet az iPad gyártója felett. Az Apple-nek azonban most azt sikerült elérnie, hogy a jóval nagyobb piacnak számító Egyesült Államokban kötelezzék arra a rivális Samsungot, hogy az ideiglenesen függessze fel egyik táblagépének értékesítését.

A tiltás kizárólag a Samsung Galaxy Tab 10.1 típusú tabletre vonatkozik, a készülék második generációs 10.1 II típusjelű változatát a dél-koreai gyártó tovább árusíthatja az Egyesült Államokban. Ezt a két készüléket tartják az iPad legnagyobb riválisainak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az Apple szerint a Galaxy Tab 10.1 készülék formaterve túlságosan hasonlít az iPadjéhez, ezért a második generációs, új modell kinézetét a Samsung szándékosan megváltoztatta. A Samsung a BBC brit közszolgálati médiumnak úgy nyilatkozott, hogy további jogi lépéseket tervez a tiltás megakadályozása végett, bár az nem gyakorol komoly hatást a cég eredményeire, mivel már az új, az iPadre nem hasonlító modell van a gyártó kínálatában. Az előző típusból azonban még lehetnek készletek raktáron kereskedőknél. Míg az Apple szerint a Samsung táblagépe kinézetét koppintotta le, addig az utóbbi cég szerint riválisa engedély nélkül alkalmaz az iPadben különböző, a Samsung által szabadalmaztatott technológiákat.