Kezdődik a tabletek háborúja

2012.06.29. 11:53

Idén mindegyik technológiai óriás előrukkol saját táblagéppel, még a számítógépek gyártásától eddig évtizedekig idegenkedő Microsoft is erre készül. Érdemes megvárni az első windowsos tabletet, vagy az iPad marad a király? Nem bukik-e el az elején a Google ígéretes próbálkozása?

Az Apple és az iPad

Kétség sem fér hozzá, hogy a táblagépek piacán jelenleg az Apple érzi magát a legjobban. A kaliforniai cég a 2010-ben kiadott iPaddel nem csak feltalálta a billentyűzet nélküli, saját operációs rendszert futtató, egyszerűen használható táblagépet, hanem meg is szerezte magának a piacvezető helyet. Aki ez elmúlt években táblagépet akart vásárolni, az többnyire iPadre vágyott, és ha tárcája bírta, azt is vett magának. A készülék minden kiadással egyre jobb lett, a legutolsó, 3-as verzió Retina kijelzője pedig tökéletes tartalomfogyasztási eszközzé tette, amelyre félprofi videóvágó, szövegszerkesztő és táblázatkezelő alkalmazások is elérhetők, ha netán munkára kellene használni.

Ezért maradhat az iPad a nyerő: Talán nincs is olyan, az Apple által kitalált eszköz, amelyet a versenytársak szorítottak a háttérbe. A sokáig üdvöskének számító iPodnak ugyan leáldozott, ám szerepét az iPhone és az Apple tabletje vette át. A cégnek csak arra kell ügyelnie, hogy jövő tavasszal ismét egy kívánatosabb, lenyűgözőbb táblagéppel rukkoljon elő. Mivel prémium alkatrészek vásárlására, gyártási kapacitás lefoglalására bőségesen van pénze a cégnek, meglepő lenne, ha vesztes pályára kerülne az iPad. Mivel a cég tavaly kinevezett új vezetője, Tim Cook specialitása a logisztika, a cég valószínűleg évekig képes lesz lekötni a legújabb, legfejlettebb alkatrészek gyártókapacitásait riválisai elől.

Ezen még az Apple is elcsúszhat: Alig több mint fél évvel Steve Jobs, a cég kérlelhetetlenül maximalista vezérének és innovációs motorjának a halála után még nem látszik, milyen irányt vesz az Apple. Új termékei vonzók ugyan, de ezeknek a fejlesztése még a Jobs-érában kezdődött meg: az iPad bukásához egyedül az vezethet, ha nem tud folyamatosan megújulni, tökéletesebbé válni a táblagép. Ráadásul hiába a csúcsminőségű alkatrészek, ha féláron is elfogadható riválisai jelennek meg az Apple drága táblájának.

***

A Microsoft, a Surface és a windowsos tabletek

A Microsoft korábban csak játékkonzolt és PC-s kiegészítőket árult, néhány hete azonban saját táblagépet mutatott be. Pedig a cég évtizedeken át elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szoftverek mellett hardverek gyártásával és árusításával is foglalkozzon. A Surface táblagépből egy olcsó és könnyű, illetve egy drágább és nehezebb változat készült: az előbbin Windows 8-nál kevesebbet tudó, mobil eszközökre szánt RT nevű változatát fut, az utóbbi hardvere pedig gyakorlatilag egy nagyon könnyű laptopé, a profi felhasználóknak és geekeknek szánt verzión full extrás Windows 8 fog futni.

Forrás: Microsoft

Ezért lehet a Microsoft Surface a nyerő: Bár a Mac és az Android egyre terjed, világszerte még mindig Windowst használnak a legtöbben. A legtöbb ember asztali gépén is ez futott, majd laptopból is ilyet választott. Kézenfekvő, hogy a még inkább mobil táblagépből is a Microsoft szoftverét futtató Surface vagy egy más gyártó hasonló terméke mellett teszi le a voksát. Vonzó lehet a kényelmes szövegbevitelt biztosító, miniatűr laptopgombokkal szerelt képernyővédő tokja is, amellyel a kütyü szinte teljes értékű noteszgépként is megállja a helyét.

Nem mellékes az sem, hogy a táblagépeken is futó új Windowson azt is megoldották, hogy egy eszközt ne csak egyetlen tulajdonos, hanem akár többen is használni tudják. Így például az iPaddel ellentétben nem kell feltétlenül mindenkinek saját kütyüt vásárolnia, ugyanazt a gépet kézbe véve apa, anya és a gyerek is elérheti saját üzeneteit és applikációit, a többiek adataihoz pedig nem fér hozzá. A Microsoft első saját táblagépeiből nem várható mobilinternetes változat, a cég valószínűleg arra számít, hogy első táblagépnek mindenki egy wifis alapmodellt választ, ehhez azonban kellően alacsony árcímkének is kell társulnia a sikerhez.

Ezen bukhat el a szoftveróriás: Az új Windows kezelésének elsajátítása sok gyakorlást igényel, mivel a szoftverekből a Microsoft teljesen eltüntette a Windows 95 óta stabilan az operációs rendszer felületén lévő Start menüt. Ehelyett az új változatban egy Metro nevű, érintőképernyős használatra optimalizált felület kap helyet. Ezt ugyan lehet egérrel és billentyűzettel használni, de az egyes menüpontok előhívása, a megújult kezelést szolgáló, saját vizuális felülettel nem rendelkező gesztusok elsajátítása gondot okozhat. Összezavarhatja a felhasználókat az is, hogy a két új Windows, az RT és a 8 tudása nem azonos: csupán a Metro felületre írt alkalmazások futnak mindkettőn, a hagyományos vagy régi windowsos szoftverek a mobilos RT verzión nem futtathatók.

***

A Google Nexus 7 és a klónok támadása

A Google tulajdonképpen sikeres, hiszen az Android szoftverét futtató táblagépekből darabszámban sokkal több kel el világszerte, mint az iPadből. Ehhez a sikerhez ráadásul a kisujját sem kellett mozdítani a cégnek, az eszközgyártók elvégezték a munka oroszlánrészét. Az androidos tabletekhez azonban az iPadtől eltérően nem kötődik az a minőségérzet: minden Galaxy Tabre jut egy gyatra alkatrészekből felszerelt, botrányos minőségű, bár többnyire fillérekbe kerülő, noname kínai készülék.

Forrás: Google

Így juthat a csúcsra a Google: A héten bejelentett Nexus 7 tablettel azonban megszületett annak a lehetősége, hogy a cég valódi győztessé váljon. A Google eddig csak okostelefonokat árult saját márkanevén, és azok minőségére és működésére nem volt panasz. A táblagéppel pedig megmutathatja a riválisainak azt, mit lehet kihozni platformjából. A lehetőségekhez képest a keresőcég kihasználta a piaci rést: táblagépe jóval könnyebb az iPadnél, így kényelmes rajta olvasni is, ráadásul nem kerül sokba.

Ezzel ronthatja el: A Google-nek nincs túl nagy tapasztalata a hardvereszközök árusításában, és nem is szeret velük nemzetközi piacra merészkedni. A cég közvetlen közreműködésével készült Nexus fejlesztői telefonokból nem lett tömegtermék, az andoidos csúcsmobilokat manapság a Samsung gyártja. A Nexus 7 bukásához is elég, hogy a piaci bevezetést elrontsa a Google, valamint kulcsfontosságú, hogy a cég felhőalapú film-, zene-, újság- és könyvboltjának elérhetőségét képes legyen nemzetközileg is elterjeszteni. Ez azonban még a jelentős előnnyel indult, úttörő Apple-nek is sokáig tartott, csak az iTunes bolt elérésére éveket kellett várniuk például a hazai felhasználóknak is. Tartalom nélkül pedig a Google táblagépe is csak egy félkarú óriás.

***

Az adatpark-király Amazon és a Kindle Fire

A tabletpiac furcsasága, hogy legalább annyi királya van, mint a Trónok harcá-nak. Az internetes áruházáról ismert, ám globális adatpark-hálózatot is kiépítő Amazon is nyugodtan tarthatja magát a táblagépek forradalma nyertes szereplőjének, mert a kétszáz dolláros Kindle Fire a legnagyobb példányszámban eladott androidos gép. Igaz, úgy androidos, hogy első látásra egyik vásárló sem mondja meg róla, ráadásul nem is emiatt keresett kütyü. Vonzerejét az Amazon gigantikus tartalmi kínálata adja, amelyet hatalmas adatparkjára építve tud kínálni. A Fire-ön keresztül el lehet érni a cég zeneboltját, filmkölcsönzőjét, appüzletét, és természetesen lehet rajta e-könyveket is olvasni. A kínálat gazdagságát csak az iPaden elérhetőhöz lehet mérni.

Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Így lehet az Amazon a tabletkirály: Az e-könyv-piac nehézségeivel sikerült megbirkóznia az Amazonnak, így a világ egyik legnépszerűbb e-könyv-olvasójává vált a Kindle. Ha ezt a zenével, filmmel és az alkalmazásbolttal is meg tudja csinálni, akkor a jó minőségű, vonzó 250 dolláros árú Fire megőrizheti vezető helyét. A cégnek azonban össze kell kapnia magát, a Google Nexus 7 tabletje erős kihívónak ígérkezik.

Így maradhat le az első helyről: Kelet-Közép-Európából nézve az Amazon a piac lusta óriásának tűnik. A cég tartalomszolgáltatása az Egyesült Államokon kívül csak maréknyi országban elérhető. Enélkül viszont a Fire nem vonzó kütyü, hanem korlátos, egy szolgáltatóhoz kötött buta táblagép. A világpiac meghódításához jelen állapotában nem elég jó az Amazon tabletje, versenytársai pedig már ébredeznek.