Táblagépe után a Samsung mobilját is betiltják

Vágólapra másolva!
A múlt hét közepén a Samsung egyik androidos táblagépét, most pedig a dél-koreai gyártó Galaxy Nexus okostelefonjának amerikai piacon való árusítását tiltotta meg ideiglenesen egy amerikai bíróság.
Vágólapra másolva!

Erre az Apple és a Samsung között zajló jogvita keretében került sor pénteken, amikor egy kaliforniai kerületi bíróság elrendelte a Samsung Galaxy Nexus okostelefon értékesítésének ideiglenes felfüggesztését az Egyesült Államokban.

Az Apple mér az év elején perelte be a Samsungot amiatt, hogy vádjai szerint a Google hivatalos fejlesztői telefonjának számító Galaxy Nexus okostelefonban alkalmazott megoldások sértik a szabadalmait. Ugyanakkor a bíróság döntése értelmében az Apple-nek közel százmillió dolláros biztosítékot kellett letétbe helyeznie a bíróságon. Ez az összeg arra szolgál, hogy ha később bebizonyosodna, hogy a társaság vádjai alaptalanok és rosszhiszeműek voltak, a termék árusításának felfüggesztésével okozott károkat ebből az összegből fogják megtéríteni a Samsungnak.

Forrás: Google

A dél-koreai gyártó egyébként a döntés fellebbezését tervezi - adta hírül a The Telegraph című brit napilap hírportálja. Az Apple a hét elején azt is elérte jogi úton, hogy az Egyesült Államokban a Samsung függessze fel egy bizonyos táblagépe, a Galaxy Tab 10.1 forgalmazását, mert az az Apple szerint túlságosan hasonlít az iPadre.