Filléres robotok versenyeznek Afrikában

afrika robot
Vágólapra másolva!
Kétezerötszáz forintból megépíthető programozható robotok létrehozására írt ki pályázatot egy afrikai robotikai intézet. A győztes pályamű ellepheti az iskolákat és az egyetemeket.
Vágólapra másolva!

Afrika hagyományosan nem a csúcstechológia kontinenseként él az emberek fejében. Az előítélet azonban csalóka lehet, az AFRON nevű robotikai szervezet olyan pályázatot írt ki júliusban, amely még a Szilícium-völgyben is feltűnést keltene. A tízdolláros robotverseny célja, hogy a pályázók olyan robotterveket nyújtsanak be, amelyeknek sorozatgyártása megoldható kétezer négyszáz forintból. A verseny kiírói tisztában vannak azzal, hogy az alkatrészek kiskereskedelmi ára magasabb, így a prototípus akár száz dollárt is felemészthet.

Forrás: Erik Hersman  / Flickr CC-BY
Az afrikai Maker Faire barkácstalálkozón is népszerűek voltak a robotok (fotó: Erik Hersman)

Az olcsóság mellett még egy kritériumnak kell megfelelniük a robotoknak: alkalmasnak kell lenniük az oktatási felhasználásra. A gépeknek már az általános iskolai oktatásban is lesz szerepük, és ideális esetben még az egyetemistáknak is kínál majd kihívást a programozásuk. Lényeges versenyfeltétel, hogy a robotokat kézzel is össze lehessen szerelni, ne legyen szükség ipari robotra vagy drága szerelőcsarnokra a gyártáshoz. A pályázók a robotépítéshez szükséges szabványos alkatrészekből dolgozhatnak: szervómotorokat, szenzorokat és kamerákat használatnak fel.

Okos és buta robot is indulhat a versenyen

Az AFRON három egyre nehezedő kategóriában hirdette meg a verseny. Az első esetében még a robot testén kívül is lehet az "agya", elég ha egy PC-től kapja az utasításokat a mozgatható robottest. A második kategóriánál már elvárás, hogy a gép maga hordozza a processzorát, áma programozására még lehet használni külső eszközt. A száz dolláros keretbe egyik esetbe sem számít bele a gép programozására használt laptop ára. A harmadik kategóriában a robot teljesen önálló, tartalmaz minden lényeges alkatrészt.

Forrás: Erik Hersman  / Flickr CC-BY
Legóból csak drága robotot lehet építeni (fotó: Erik Hersman)

A verseny díjai meglepően alacsonyak. Az első pályázó is csupán ötszáz dollárt kap plusz egy Raspberry Pi mikroszámítógépet, a harmadik díj meg csupán száz dollár és a Raspberry Pi. Az igazán sikeres pályázó leginkább annak örülhet, hogy oktatási eszközt adott az afrikai robothackerek kezébe.

Oktatási célú robotkészleteket, programozható gépembereket több cég dobott már piacra. A Lego által kiadott Mindstorms készlet körül komoly hackerközösség alakult ki, akik saját programozási eszközöket, kiegészítőket és nagyon látványos robotokat raktak össze a legóelemekből. A Mindstormsnak csupán egy nagy hátránya van: rendkívül drága. Az alapkészletet körülbelül 85 ezer forintért lehet beszerezni, egy nagyobb robothoz szükséges kiegészítő Technics építőanyagokra pedig könnyen lehet további tízezreket költeni.