Így követheti az olimpiát tévé nélkül

olimpia, mobil, app, alkalmazás
Vágólapra másolva!
Ma már egy okostelefon is elég, hogy az olimpia összes híréről, aranyáról értesülhessünk, a nagy adatcsomaggal rendelkező mobilosok élő videóközvetítést is nézhetnek a tévétől távol. Az [origo] olimpiai alkalmazása megzörgeti a zsebét, ha a magyarok érmet szereznek, a köztévé oldalán pedig a neten is nézni lehet a versenyszámokat.
Vágólapra másolva!

A néhány hete véget ért foci-EB alatt a legtöbben meg tudták oldani, hogy a tévé elé kerüljenek az esti meccsekre. Az olimpia versenyszámai azonban napközben zajlanak, így aki nem vesz ki szabadságot a játékok idejére, nem tudja folyamatosan nyomon követni őket. Aki nem csak az esti összefoglalóból akar értesülni az új érmekről, annak okostelefonos applikációkkal és egyszerű rádióval érdemes felszerelkeznie. A hagyományos számítógépeket használók sem maradnak le semmiről a neten.

Az [origo] appja csipog, ha érmet szereztünk

Portálunk ingyenes olimpiai appja mindhárom fő platformra elkészült: az [origo] olimpiát Androidra innen lehet letölteni, hamarosan pedig Windows Phone 7-re is ezen a néven lesz elérhető. Az iPhone-t használóknak [origo] London néven érdemes keresniük az alkalmazást az iTunes-on. Az origós applikáció portálunk híreit, élő közvetítéseket, videókat és a sportolók adatlapjait kínálja, de be lehet kapcsolni benne azt is, hogy értesítse a telefon tulajdonosát, ha a magyarok érmet szereznek. Az applikáció követhetővé teszi a kedvenc magyar sportolókat, így még a kevéssé ismert sportágak képviselői sem vesznek el a hírfolyamban.

Fotó: Mudra László [origo]
Az [origo] ingyenes mobil applikációja


Az androidos és iPhone-os verzió további extrája, hogy a helyszínen készült panorámaképeket is lehet rajta nézegetni akár a Street View virtuális ablakához hasonló módon, a készüléket a megfelelő irányba mozgatva. Azok a sportrajongók, akik a helyszínen tudják követni az eseményeket, az applikáció Riportok menüpontjára kattintva saját felvételeiket oszthatják meg a többi olvasóval, akik ugyanitt tudják elérni a magyar szurkolók által beküldött felvételeket. A Samsung okostévék tulajdonosai számára ugyancsak elérhető az [origo] olimpiai applikációja a gyártó appboltjából.

Az [origo] weben elérhető olimpiai oldala is külön kiemeli, ha valamelyik versenyszámban a magyar sportolók is érintettek. Az olimpia.origo.hu cím alatt található oldalon sportáganként lehet szűrni a folyamatosan érkező híreket, külön lapot kaptak az olimpiai sztorik, valamint kiküldött fotóriporterünk által készített fotók is.

A köztévé a neten is élőben közvetít

Az MTVA hamarosan minden fontos platformra (iOS, Android, WP7) elérhetővé teszi az Olimpia TV nevű mobilalkalmazását, amelyen folyamatosan lehet nézni a sportversenyek tévés közvetítését, persze ezt csak wifin, vagy sok adatforgalmat tartalmazó mobilnettel érdemes használni. A videós anyagok mellett internetes rádió hallgatására is lehet használni ezt a programot. Az alkalmazásnak csak két gyengesége van: az egyik, hogy a videoközvetítés csak Magyarországon belül működik, a másik pedig, hogy nem kezel emlékeztetőket, így a feledékeny szurkolók könnyen lecsúszhatnak az őket érdeklő versenyszámokról.

Forrás: MTVA
Az MTVA jó minőségben közvetíti az olimpiát a neten is

A köztévé élő közvetítéseit és archív eseményeit böngészőből a Hirado.hu/Olimpia oldalon lehet elérni, a közvetítések megtekintéséhez a Microsoft Silverlight bővítményét kell telepíteni. A neten sugárzott közvetítések mindig az elérhető sávszélesség, és a rendszer terheltségének megfelelő képminőséget biztosít, optimális esetben nagyfelbontású képet biztosítva. A megnyitót és az eddigi közvetítéseket különösebb szaggatás vagy leállás nélkül lehetett követni az oldalon.

A videós tartalmakat keresőknek az olimpia hivatalos YouTube csatornáját is érdemes felkeresniük. Ott külön lejátszási listában gyűjtik össze az olimpia legjobb pillanatait, a sportolókról készült felvéteket vagy épp az olimpiai láng útjáról készült videókat. Ahogy a versenyek elindulnak, az azokról készült felvételek is elkezdenek felkerülni a lapra.

Akinek még mindig hiányérzete van, annak az olimpia London2012.com címen már hetek óta elérhető hivatalos honlapját érdemes felkeresnie. A magyarokat itt hazánk csapatának aloldala érdekelheti a leginkább, ahol meg lehet nézni, mely sportolóink fognak aznap szerepelni. Figyelemreméltóan áttekinthető a hivatalos oldal versenynaptára, amin több szempont szerint lehet megjeleníteni a versenyszámokat. A hivatalos olimpiai oldal mobil appban minden fontos platformra elérhető változatait ezen az oldalon gyűjtötték össze. Különlegességnek számít az olimpia egyik, Join In nevű hivatalos appja, amely a helyszínen levőknek nyújt segítséget navigálni a helyszínek között.

Ha nincs internet és tévé, marad a rádió

Akármennyire régi is a technológia, a rádió még mindig remek megoldás sok problémára. Az MR1 Kossuth adó napi tizennégy-tizenöt órában fog közvetíteni a magyar vonatkozású sporteseményekről, este pedig összefoglalót is sugároz. Az olimpia ideje alatt valószínűleg nehéz lesz olyan adóra hangolni, ahol nem lesznek rendszeres sporthírek. A rádiók műsorait az internetről is lehet hallgatni, többnyire csak egy pluginekkel felvértezett böngésző vagy egy médialejátszó program (pl. az ingyenes VLC) szükséges hozzá.

Fotó: Mudra László [origo]
Netről hallgatva nem fog sisteregni a rádió

Míg azonban a sok adatforgalmat generáló internetes közvetítések használatát esetenként tiltják a munkahelyi előírások szabályok, a fülhallgatós rádióhallgatás ellen talán még a legszőrösebb szívű főnök sem mond semmit. A legtöbb ma kapható mobiltelefon már eleve tartalmaz beépített FM-rádiót, egy elemes kisrádiót pedig már néhány ezer forintért be lehet szerezni.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.