Kicikizik a britek az olimpia márkarendőrségét

Vágólapra másolva!
Humorral veszik fel a harcot a londoniak az olimpia alkalmával az ötkarikás logókat kereső, drákói szigorral fellépő márkarendőrséggel. Nem hivatalos logóval, olimpiai dallal és falusi fesztivállal indul az "oimplia".
Vágólapra másolva!

Katasztrofálisan elgépelt névvel - Lodnon 2102 Oimlpycs - és az igazira csak nyomokban emlékeztető logóval nevetnek a londoniak az önmagát túlzottan komolyan vevő sportversenyen. Az ellenérzést az olimpiához kapcsolódó márkarendőrség váltotta ki, amely arra ügyel, hogy csak olyan üzleteken maradjon kint az olimpiai logó, amelyek fizettek a használatért. A kétszáznyolcvan főből álló kommandó legnagyobb fogásairól a Kreatív közölt cikket, amelyben a bagelekből kirakott ötkarika eltüntetésétől az Café Olympia átnevezéséig terjednek a történetek.

A 2102-es lodnoni oimplia jelképe öt egymásba fonódó négyzet, amely szürke, rózsaszín, kék, zöld valamint szivárványszínű. A Lodnon Oimplia írói az esemény hivatalos dalát is kiválasztották. A legmegfelelőbbnek a Spandau Ballet 1983-as Gold című slágerét találták, amely egészen visszafogott választásnak tűnik.

Forrás: Focus Formal Wear
Alternatív olimpiai logó, ezt biztos nem vetetik le

A oimpliai mozgalom nem csak az interneten terjed, vannak üzletek, amelyek úgy érzik, valamilyen módon kifejezésre kell juttatniuk nemtetszésüket. A Focus Formal Wear nevű öltönyüzlet kirakatára már ki is került az oimpliai ötnégyzet, igaz ők a hivatalos színeket használták.

A gúnyolódáson túl az oldal programokat is ajánl azoknak, akik nem a sportversenyen akarják tölteni a következő napjaikat. A javaslatokat a @Lodnon2102 twitteres felhasználónak kell elküldeni. Jelenleg egy hétvégi vidéki buli, egy öregek otthonának a nyári kerti partija és egy londoni kolbászfesztivál számít a nem hivatalos olimpia három fő eseményének.