Steve Jobs megbékülhetett a mini iPaddel

2012.08.06. 12:15

Céges e-mailek szerint halála előtt Steve Jobs megbékélhetett azzal az ötlettel, hogy cége az iPad kisebb változatával rukkoljon elő.

Hivatalosan ugyan még semmit sem tudni arról, hogy az Apple valóban tervezi-e egy kisebb képernyővel felszerelt iPad piacra dobását, de a cég vezetői között váltott, pénteken nyilvánosságra hozott levelek szerint erre van esély. Scott Forstall, az Apple mobil szoftverének fejlesztését irányító vezetője a cége és a Samsung közt zajló pereskedés részeként tett bírósági tanúvallomása részeként hozott nyilvánosságra 2011 januárjában, a cég felsővezetői között váltott üzeneteket - számolt be az All Things Digital technológiai hírportál.

Az egyik nyilvánosságra hozott levélben, Eddy Cue, a cég internetes szolgáltatásaiért felelős vezetője egy amerikai technológiai hírportál cikkére reagálva úgy nyilatkozott, hogy szerinte lenne értelme a közel tíz colos képernyővel szerelt iPadből egy kisebb változatott piacra dobni.

Cue szerint a Samsunghoz hasonlóan az Apple-nek is ki kellene hoznia egy hét colos táblagépet. Az iPadnél kisebb, androidos riválisok megjelenésekor Steve Jobs még határozottan kikelt a minitabletek ellen, amelyek szerinte semmilyen feladatra nem alkalmasak. Ugyanakkor Cue nyilvánosságra hozott levelében már arról számolt be, hogy a januárban Jobs már hajlandóságot mutatott a mini iPad kidolgozására. Az Apple társalapítója tavaly ősszel hunyt el egy nappal az iPhone 4S okostelefon premierje után.