Appboltja miatt támadják a Facebookot

Vágólapra másolva!
A német tartományi fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő szervezet szerint a közösségi oldal nemrég beindított App Centere a helyi törvényeket sértő módon működik, ezért meg akarják változtattatni annak működését.
Vágólapra másolva!

A Német Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetsége (VZBV) szerint a júliusban útjára indított App Centeren elérhető alkalmazások üzemeltetőivel a Facebook a felhasználók előzetes beleegyezése nélkül is megoszt személyes adatokat. A VZVB azt szeretné elérni, hogy az amerikai közösségi oldal változtassa meg ezt a gyakorlatát: ha ennek szeptember 4-ig nem tesz eleget, a fogyasztóvédelmi szervezet pert indít a társaság ellen.

A szervezet szerint a felhasználói adatok megosztása harmadik féllel a német törvények értelmében kizárólag akkor lehetséges, ha a felhasználónak erről tudomása van, és ehhez külön beleegyezését is adja.

A Facebookot tavaly a hamburgi adatvédelmi biztos támadta a szájt akkor bevezett, automatikus arcfelismerő algoritmusa miatt. A felhasználók arcáról való automatikus adatgyűjtés a szakember szerint jogosultatlan adatgyűjtésnek minősült. Johannes Caspar panaszai nyomán a Facebook megváltoztatta a funkció működését, ám az adatvédelmi biztos két héttel ezelőtt közölte, hogy lehetséges, hogy újraindítja a vizsgálatot a cég ellen, mivel az nem semmisített meg bizonyos, az arcfelismeréshez kapcsolódó felhasználói adatokat.