Olajba márthatják a jövő számítógépeit

Vágólapra másolva!
Olajalapú folyadékba helyezett szerverekkel kísérleteznek az Intel szakértői: a módszerrel hatékonyabban és olcsóbban lehet hűteni a jelentős mennyiségű hőt termelő hardvereket, mint a hagyományos ventilátorokkal.
Vágólapra másolva!

Az Intel chipgyártó cég kutatói egy éven át működtettek tesztelési célból ásványi olajba mártott hálózati kiszolgálókat, hogy a gyakorlatban teszteljék le a Green Revolution nevű társaság folyadékalapú hűtési technológiájának működőképességét - adta hírül a GigaOM technológiai hírportál. A tizenkét hónapos, folyamatos üzem pozitív eredménnyel zárult, mivel kiderült, hogy az olajalapú folyadék nem tesz kárt a belé mártott hardverekben, ráadásul jelentősen csökkenti a szerverek hűtési költségét, ami adatközpontokban jelentős tételt képez. Az Intel laborjának vizsgálatai szerint sem a processzorokban, sem pedig a merevlemezekben vagy más komponensekben semmilyen kárt nem okozott a hűtőfolyadék.


Így működnek az olajba mártott szerverek

A megoldás lényege, hogy a számítógépet olajalapú hűtőfolyadékban működtetik: a felmelegített folyadékot szivattyúk továbbítják egy hűtőberendezés felé, majd a lehűtött olajat visszaforgatják a zárt rendszerbe. Míg a hagyományos, ventilátoros hűtés esetén egy adatközpont üzemeltetési költségeinek a számítógépek hűtése mintegy hatvan százalékát teszi ki, míg a folyadékalapú megoldásnál ez csupán néhány százalékra csökken. (Bár ezzel párhuzamosan az olajjal hűtött szerverek kiépítése többe kerül a hagyományos készülékeknél.)

http://www.youtube.com/v/EZmm7P1mPZs?version=3&hl=hu_HU&rel=0
Nem a megszokott módon zajlik a karbantartás

Noha konkrét terveket a chipgyártó még nem közölt, elképzelhető, hogy a sikeres tesztek nyomán saját termékei esetében is bevezeti a folyadékalapú hűtést. Mike Patterson, az Intel szakértője szerint a folyadékalapú hűtés elterjedése a szerverek kialakításában is áttörést hozhat: míg jelenleg a készülékeket az optimális légáramlás biztosításához tervezik, a folyadékhűtéssel akár kompaktabb kivitelű számítógépeket lehet majd építeni.