Már egyezkednek a Google és az Apple vezérei

A Reuters hírügynökség értesülései szerint az Apple-vezér Tim Cook, és Larry Page, a Google vezetője titkos tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy pontot tegyenek a két cég közötti szabadalomsértési perek sokaságára.

A hírügynökség belső forrásból származó információi szerint Cook és Page a múlt héten telefonon beszélt egymással a két cég között zajló szabadalmi perekről. A Reuters úgy tudja, hogy a két cég közötti egyeztetések nem csak a felsővezetők szintjén, hanem alacsonyabb vezetők között is folyamatban vannak, bár konkrét megállapodásokra eddig nem jutottak a felek. A Google és az Apple vezére a tervek szerint az elkövetkezendő hetek folyamán újra beszélni fognak, bár az újabb eszmecsere pontos időpontját még nem határozták meg - írja a Reuters.

A két cég közötti párbeszéd azt követően vált intenzívvé, hogy egy amerikai bíróságon az Apple győzelmet aratott a Samsung cég felett az ellene indított szabadalmi perben. Ebben egyébként nem az alap Android szoftver, hanem a Samsung által ahhoz egyedileg fejlesztett szoftveres megoldások használatát találták jogsértőnek, amiért egymilliárd dolláros kártérítésre kötelezték a céget - egyelőre még nem jogerősen. Egy japán bíróságon zajló másik perben ugyanakkor a Samsung számára kedvező ítélet született, amely szerint a dél-koreai gyártó nem koppintotta le az Apple technológiáit.

Nemrég a Google tulajdonában lévő Motorola Mobility mobilgyártó vállalat is szabadalomsértéssel vádolta meg az Apple-t, amely a közelmúltban csökkentette a keresőcég szolgáltatásaitól való függését. Az iOS-ben már nem a Google Térképe, hanem az Apple saját navigációs szolgáltatása érhető el, és a mobilszoftver új változatából már a YouTube applikáció sem lesz alapból megtalálható.