Zuckerberg nem adja el a részvényeit

Vágólapra másolva!
Bármennyire is rosszak a Facebook  pénzügyi kilátásai, az alapító nem tágít: még legalább egy évig megtartja részvényeit - nyilatkozta Mark Zuckerberg.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy kedden a Facebook részvényeinek árfolyama negatív rekordot döntött, a Facebook alapítója úgy nyilatkozott, hogy legalább egy évig biztosan nem fog túladni a közösségi oldalban birtokolt saját értékpapírjain - olvasható a BBC hírportálján. A közösségi oldal 28 éves többségi tulajdonosa jelenlegi szinten 444 plusz 60 millió dollárral rendelkezik a szájt részvénycsomagjából. A közösségi oldal kedden tőzsdei története eddigi legnagyobb mélypontján volt: egy darab részvényt 17,55 dollárért adtak a Wall Streeten.

Forrás: AFP/Justin Sullivan

A Facebook májusban lépett tőzsdére, azóta értékének közel a felét elveszítette, és elemzők szerint a jövőbeli kilátásai sem túl fényesek. Amennyiben nem tud játékok, illetve a saját mobiltelefonos felületén jövedelmet termelő újításokat eszközölni, a Facebook könnyen elveszítheti pozícióját a technológiai cégek között. A közösségi oldal befektetői egyre nyugatalanabbak, múlt hónapban a jelentősnek számító Peter Thiel kockázati tőkebefektető adta el 20,1 millió dolláros részesedését a Facebookban.

A közösségi oldalon az sem segít, hogy az utóbbi időben általános a rossz hangulat a tőzsdén. Tegnap a Morgan Stanley részvényei hat dollárt zuhantak, a JP Morgan pedig 45 dollárról indulva 30-on zárt, tehát jelentősen veszített értékéből.