Elkészült az Office 2013

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette, hogy elkészült az Office 2013-mal: az irodai programcsomag letölthető verzióban is elérhető lesz, és táblagépes használatra is optimalizálták.
Vágólapra másolva!

Az Office 2013 esetében még kényelmesebbé tették a kezelést, így ingyenes riválisainál könnyebb a többek közt a Wordöt, Excelt és Powerpointot tartalmazó programcsomag használata. Az új Office kezelőfelületét úgy tervezték, hogy azt ne csak hagyományos számítógépeken, hanem táblagépeken is használni lehessen, és automatikusan képes számítási felhőbe menteni a dokumentumokat, hogy azok minden számítógépről rendelkezésre álljanak.

Aki most 2010-es verziót vesz, ingyen válthat rá

A Microsoft hivatalos bejelentése szerint az Office 2013 fejlesztése befejeződött. Bár a tervek szerint a szoftvercsomagot csak a jövő év első negyedévétől lehet majd megvenni - időt vesz igénybe az internetes szolgáltatások és az értékesítési csatornák kidolgozása -, aki október 19 után vásárolja meg a jelenlegi, Office 2010-es verziót, az ingyen válthat majd a 2013-as kiadásra.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Tableten is bevethető az Office 2013 - olvassa el tesztünket a szoftverről

Az október 26-án megjelenő Windows 8 speciális, szupervékony táblagépekre szánt, Windows RT nevű kiadásában az Office 2013 alapváltozata - amely például nem tartalmazza bonyolult makrók használatának lehetőségét - beépítve is megtalálható lesz. Mivel azonban a Windows RT hamarabb megjelenik az új Office-nál, azt a Preview nevet viselő, nem végleges verzióval adja ki a Microsoft. A táblagépet használók utólagos frissítésként fogják megkapni a végleges kiadást annak megjelenése után. A "teljes" Windows 8 nem tartalmaz Office-t, ehhez a szoftvert külön kell majd megvenni.

A Microsoft elsőként az Office 2013-at kínálja majd előfizetéses formában otthoni felhasználók számára is, és a szoftver letölthető verzióban is megvásárolható lesz, a boltba sem kell elmenni érte. A szoftveróriás különböző nagyvállalati és fejlesztőpartnerei számára kidolgozott programokban résztvevők számára már novembertől és decembertől elérhető lesz a végleges Office 2013. A funkcionálisan már jól működő Preview változatot most is bárki letöltheti és kipróbálhatja, ha legalább Windows 7-et használ, a próbaverziós szoftver valószínűleg a végleges verzió premierjéig használható marad, pontos használati korlátozásait azonban még nem közölte a Microsoft.