Sokkal rosszabbul teljesített a Google a vártnál

Vágólapra másolva!
A Google a keresőcég harmadik negyedéves nyeresége a várnál nagyobb mértékben, húsz százalékkal csökkent. A Google papírjainak kereskedését ideiglenesen felfüggesztették, miután a cég eredményei egy hiba miatt a tőzsde zárása előtt nyilvánossá váltak.
Vágólapra másolva!

A Google keresőcég szerint az eredmények idő előtti publikálásáért az RR Donnelley nyomdaipari céget tartja felelősnek, amely a társaság negyedéves eredményeinek egy korai vázlatát a Google felhatalmazása nélkül publikálta még a tőzsdei zárás előtt. Ennek nyomán a keresőcég részvényeinek kereskedését két és fél órára felfüggesztették a Nasdaqon, ennek leteltét követően a papírok árfolyama 9 százalékkal csökkent

A Google később kiadott hivatalos pénzügyi eredményei szerint a cég nyeresége húsz százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a 2,18 milliárd dolláros nyereség pedig alatta marad az elemzők által vártnak. Bár a vállalat internetes üzletei éves szinten most is növekedtek, a bővülés mértéke 2009 óta először csökkent 20 százalék alá (17 százalékkal bővült a cég forgalma).

A társaság eredményeit rontja bevételeinek oroszlánrészét generáló hirdetésbevételek csökkenése, illetve a Google által felvásárolt mobiltelefongyártó cég, a Motorola Mobility veszteséges működése is. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó elemző szerint ugyanaz a trend sújtja a Google-t, mint riválisát, a Facebookot: az okostelefonok és táblagépek elterjedése, amelyekre jelenleg egyik társaságnak sincs jól bevált hirdetési megoldása.

A Google eredményeit az is csökkentette, hogy tavalyhoz képest 15 százalékkal visszaestek a hirdetésekért lekattintásáért fizetendő díjak. A Reuters szerint egyelőre egyik internetes óriás sem volt képes alkalmazkodni a mobil eszközök változó piacához, amelyen a hirdetők jóval kevesebbet hajlandók fizetni reklámjaikért, mint a korábban egyeduralkodó számítógépes felületek esetében. A keresőcég szerint az eredményeit az instabil valutaárfolyamok is jócskán lerontják, stabil áfrolyamok mellett mintegy 136 millió dollárral lett volna jobb a cég eredménye - írja a BBC brit közszolgálati médium.