Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerint a Microsoft ígérete ellenére nem tette lehetővé, hogy a netezők szabadon választhassanak a böngészők között. Brüsszel egyelőre nem büntet, azzal megvárja a szoftvercég válaszát.
Vágólapra másolva!

A Microsoft korábbi vállalásai ellenére a Windows 7 egyik verziójában a felhasználók a telepítés után másfél évig nem választhattak szabadon, hogy melyik böngészőt szeretnék használni, ezért az Európai Bizottság szerdán írásban közölte kifogásait az amerikai vállalattal.

A Microsoft elismerte, hogy a Windows 7 operációs rendszernek a 2011 februárjában kiadott, 1-es szervizcsomaggal frissített változatában 2012 júliusáig valóban nem jelent meg a böngészőválasztást lehetővé tevő ikon.

Akár 7 milliárd dollár is lehet a bírság

Az Európai Bizottság 2009-ben, más böngészőfejlesztő cégek panaszát követően, versenykorlátozó hatásúnak találta a Microsoftnak azt a gyakorlatát, hogy a Windows operációs rendszerekben alapértelmezett böngészőként csak a Microsoft saját szoftvere, az Internet Explorer kap helyett. Ezt követően a Microsoft vállalta, hogy az Európai Unióban forgalomba hozott Windows operációs rendszerekben 2014-ig elhelyeznek egy olyan ablakot, amely a felhasználó számára lehetővé teszi, hogy több böngésző közül válassza ki azt, amelyiket használni szeretné.

Brüsszel jelenlegi aggályait úgynevezett kifogási nyilatkozat formájában jutatta el az amerikai nagyvállalathoz, amelynek jogában áll reagálni a kifogásokra és szóbeli meghallgatást is kérhet. A bizottság esetleges büntetés kiszabásáról csak azt követően dönt majd, hogy a Microsoft is kifejtette álláspontját az ügyben. Ha a bizottság megállapítja, hogy a Microsoft megsértette a korábbi megállapodást és a piaci verseny szabályait, a kiszabott bírság a több mint 70 milliárd dolláros éves forgalmat lebonyolító vállalat bevételeinek tizedét is elérheti.