A gifelés lett az év szava

Vágólapra másolva!
A gif az év szava az amerikai Oxford szótár szerkesztői szerint. Nem a népszerű képformátum neve, hanem a rövid, egy-egy eseményre reflektáló mozgókép készítését takaró ige kapta az elismertést.
Vágólapra másolva!

"A gif 2012 egy szókincsbeli mérföldköveként ünnepeljük, mert képes volt igeként is olyan népszerűvé válni, mint főnévként. A gif a popkulturális mémek hordozójából komoly, a tudományban és az újságírásban is használt eszközzé vált" - mondta az év szavának kihirdetése során Katherine Martin, az amerikai Oxford University Press vezető szerkesztője.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Szomszédok sorozatból is készült ismert gif

A szótárszerkesztők szerint a gifeléshez remek eszközök és események segítették 2012-ben. A New York-i könyvtár az év elején adta ki a stereogramanimatort, amivel digitalizált sztereofelvételekből lehet mozgóképet gyártani. Júliusban pedig előkerült a World Wide Webre feltöltött első kép, ami szintén egy gif volt: a Les Cernettes együttes egy fotója. Nyáron az újságok az olimpiáról közöltek mozgóképeket, ősszel pedig az amerikai elnökválasztás vitái adtak témát.

Egyszer már volt menő, de elmúlt

A gifnek sok idő kellett a befutáshoz. A formátum már több mint negyedszázada létezik, 1987-ben mutatta be a Compuserve internetszolgáltató. A képfajta korlátai is ebből az időszakból származnak: csupán 256 szín megjelenítésére alkalmas, ezért fotók bemutatására nem igazán alkalmas. A gif azonban rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, amivel egyik konkurense sem: egyszerűen készíthető belőle több képből összerakott animáció.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A mémekkel a gifek is megváltoznak

A formátum először az internet széleskörű elterjedése alatt vált népszerűvé. Minden magára valamit is adó honlapon volt pörgő e-mail jel, lobogó láng animáció vagy legalább egy kis földgömb. Az új webes technológiák megjelenésével a kevés színt visszaadó gif egyszer majdnem eltűnt, ám a gyorsan terjedő internetes mémek és az állóképnél többet adni próbáló cinemagramok életben tartották.