Négyből három okostelefon Androidot futtat

Vágólapra másolva!
Közel 440 millió mobiltelefon talált gazdára 2012 harmadik negyedévében. A mobilok iránti kereslet csökkent a tavaly őszihez képest, az okoskészülékek népszerűsége azonban nő - áll a Gartner piackutató cég negyedéves jelentésében.
Vágólapra másolva!

A piacteremtő luxusmárkának számító Apple valószínűleg már sosem tudja visszanyerni abszolút elsőségét az okostelefonok piacán. Négyből három telefon a Google Android operációs rendszerét futtatja. A kaliforniai cégnek így sincs oka a panaszra, bevételei jellemzően meghaladják az androidos gyártókét.

A legtöbb androidos készüléket Ázsiában adták el a harmadik negyedévben, többet mint Észak-Amerikában és Nyugat-Európában együttvéve. A piacra került 112 millió okostelefon felét értékesítették Ázsiában, míg a két másik fejlett piacon 18-18 millió mobil talált gazdára. Az okostelefonok idén ősszel a teljes mobilpiac közel negyven százalékát adták, ami új rekordnak számít.

Forrás: AFP/Getty Images/ Spencer Platt
A sor végén kullog a Nokia csinos Lumia telefonja

A hagyományos butatelefonok eltűnésére még sokat kell várni, a trend azonban egyértelmű. Legjobban az ázsiai térségben tartja magát a hagyományos mobil, ám ott is egyre népszerűbbek az olcsón megvásárolható androidos készülékek.

Az Android legnagyobb nyertese a Samsung. Carolina Milanesi, a Gartner okostelefonokkal foglalkozó elemzője szerint az Apple és a Samsung birtokolja az okostelefonpiac több mint 46 százalékát, az összes többi gyártó a piac fennmaradó felén osztozik. A 46 százalék felosztása folyamatosan változik: nyáron a Samsung teljesített jobban, az ősszel bemutatott iPhone 5 azonban biztos, hogy vásárlók tömegét fogja az Apple-höz vonzani.