Fél órát bír a levegőben a villanykopter

Vágólapra másolva!
Személyes helikopter fejlesztésébe fogott egy távirányítós repülőket gyártó japán cég. Az együléses légieszköz szát kilométer per órára lesz képes felgyorsulni, egy töltéssel azonban csak fél órát tud majd repülni. 
Vágólapra másolva!

Százhuszonöt millió dollárra becsüli a személyi helikopter kifejlesztésének költségét a Hirobo nevű japán cég. A vállalat becslése szerint 2021-re már bolti forgalomba is kerülhet a helikopter. A távirányítós eszközeiről ismert cég két verziót tervez piacra dobni. Az olcsóbb, 125 ezer dolláros tpíus nem lesz képes embert szállítani, csak távirányítással lehet vele repkedni. A 375 ezer dolláros típus egy embert tud majd szállítani. Az olcsóbb helikoptert sem játszadozásra szánj a Hirobo: úgy gondolják, hogy szervek, vér gyors szállítására lehet alkalmas a helikopter.

Egy feltöltéssel csupán harminc percig tud a levegőben maradni az eszköz. A Hirobo mégis úgy nyilatkozott, hogy a csendes elektromotorral felszerelt gép akár mentési munkákban is segíthet, mert a motorhang nem nyomja el a segélykiáltásokat.

Az első prototípust már be is mutatta a Hirobo a nagoyai nemzetközi repülési kiállításon. A piacra dobás idejét nem mechanikai gondok késleltetik, hanem a minihelikopterekre való szabályozás. Legalább 2-4 évre van szükség a Hirobo jogászai szerint, hogy a jogi problémákat kibogozzák. Addig a cég mérnökei egy kétüléses helikopteren dolgoznak.