Válságkarácsony - Táblagépek százezer forint alatt

Vágólapra másolva!
Nincs pénze a legújabb iPadre? Már ennek töredékéért lehet korrekt táblagépe. A legolcsóbb, de már vállalható minőségű modelltől kezdve tekintjük át a százezer forint alatti tabletkínálatot.
Vágólapra másolva!

Újra elindítjuk válságkarácsony-sorozatunkat, az első részben olcsó táblagépeket mutatunk be. Jó hír, hogy a technológia fejlődésével tavaly az olcsó kütyük is sokat fejlődtek, így azonos árakért fejlettebb készülékeket vásárolhatunk.

Wayteq xTab-70dc

A Wayteq táblagépe egyértelműen a legjobb ár-érték arányú készülék. Dacára alacsony árának elég jó minőségű a képernyője, és megfelelő a teljesítménye is. Alapból csak 8 gigabájtos tárhelye van, ez azonban microSD-kártyával utólag is bővíthető, ami néhány ezer forintos többletköltséget jelent.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezért szerettük: Ennyi pénzért ugyan nem jár Retina képernyő, de az érintőkijelző felbontása és minősége elég jó, a képek, filmek és a játékok is jól festenek rajta. A kétmagos lapka elég erős, a gépen az Angry Birds: Star Wars mellett egyszerűbb 3D-s játékok, például a Pinball Arcade flipperszimulátor is elindítható, csak a legfejlettebb grafikájú játékokkal nem kompatibilis. Extraként (mini) HDMI-csatlakozó is van a gépen, így tévéhez is lehet kapcsolni például képek nézegetéséhez vagy filmek lejátszásához. 720p-s felbontású videókkal szaggatás nélkül elboldogul, az 1080p-s nagyfelbontású felvételek azonban már kifognak rajta.

Ezért nem szerettük: A készülék jobb oldalán lévő fizikai menügombok az öt-tíz évvel ezelőtti olcsó GPS-ek hangulatát idézik, bár csak rosszul néznek ki, jó az elhelyezésük, és praktikusak. 400 grammos tömegével méretéhez képest kissé nehéz. Alapfunkciók, például chat vagy a Facebook használatakor nem, de játékok futtatása során eléggé felmelegszik a processzor környéke a hátlap jobb oldalán.

Ár: 35 ezer forint
Képernyő: 7 col (1024x600 pixel)
Háttértár: 8 gigabájt (bővíthető)
Processzor: 1,5 gigahertz, kétmagos Cortex A9
GPS: nincs
Kamera: 2 megapixel
Akkuidő: 6-8 óra
Rendszer: Android 4.0

Concorde Tab 9.7 IPS

Távolról nézve csak az almás logó hiánya jelzi, hogy a Concorde nem iPad 2. Méretben és képminőségben nagyjából hozza is ismert riválisának képességét a kínai készülék. Természetesen a feleakkora ár miatt kompromisszumot kell kötni: ez a Concorde Tab esetében a jóval kisebb teljesítményben és a feleakkora (bár bővíthető), 8 gigabájtos háttértárban nyilvánul meg. Ezt is rá lehet kötni a tévére HDMI-n, 720p-s felbontásig lejátssza a filmeket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezért szerettük: Próbánk során a gép akkumulátora jól teljesített, nagyjából péntek estétől vasárnapig bírta a strapát átlagos használat mellett. Ez a tablet is elboldogul 720p-s felbontású videókkal, és a jó minőségű YouTube-klipek sem akasztják meg. Az új Angry Birds ezen a gépen is futott, a 3D-s grafikájúak közül azonban csak az egyszerűbbekkel boldogul.

Ezért nem szerettük: Alulméretezett a hardvere, időnként megtorpan az egész rendszer, játékok indítása előtt például érdemes manuálisan bezárni az összes futó applikációt, hogy ne szaggasson a program.

Ár: 55 ezer forint
Képernyő: 9,7 col (1024x768 pixel)
Háttértár: 8 gigabájt
Processzor: 1,2 gigahertz Allwinner 110
GPS: nincs
Kamera: 5 megapixel
Akkuidő: 8 óra körüli
Rendszer: Android 4.0

Samsung Galaxy Tab 2 7.0

A Google Nexus 7-esére hajazó, de annál kicsivel olcsóbb készülék a legolcsóbb olyan tablet, amely használójának nem kell komoly kompromisszumot kötnie. A hétcolos Galaxy Tab második generációs változata wifis verzióban már hetvenezer forint körüli összegért elvihető, de a mobilnetes modell is levadászható internetes árukeresőkből százezer forint körüli áron. Bár ennyiért csak 8 gigabájtos háttértár jár, ettől nem kell megijedni, memóriakáryával bővíthető a rendelkezésre álló tárkapacitás.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezért szerettük: Nagyon jó minőségű a képernyő, a kétmagos lapka teljesítménye remek, gyakorlatilag a Google Playen elérhető minden appot kiszolgál a játékoktól kezdve az irodai alkalmazásokig vagy akár a full-HD-s videókig. Ez az egyetlen tablet, amelyen éjjeli használathoz rendesen le lehet csavarni a háttérvilágítást, hogy ne vakítsa a szemet feleslegesen.

Ezért nem szerettük: Nehéz belekötni, talán csak a tömege (344 gramm) zavaró kissé a pehelykönnyűnek számító, 308 grammos iPad Minihez képest.

Ár: wifis: 60-70 ezer forint, 3G-s: 90-110 ezer forint
Képernyő: 7 col (1024x600 pixel)
Háttértár: 8 gigabájt (bővíthető)
Processzor: 1 gigahertzes, kétmagos Cortex A9
GPS: van
Kamera: 3,1 megapixel
Akkuidő: 8-10 óra
Rendszer: Android 4.0

Google Nexus 7

A Google saját márkanevű tabletjét az Asus gyártja, és nagyon hasonlít a Galaxy Tab 2-höz, bár vagányabb a hátlapja. A Nexus 7-est a Samsung által gyártott riválisánál nagyobb felbontású képernyővel szerelik fel, bár ez a gyakorlatban csak a betűk könnyebb olvashatóságán érződik. Ennek is erős a hardvere, elboldogul az összes játékkal, és a menüket is tökéletesen simán rajzolja ki.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ezért szerettük: A Nexus 7-eshez elérhető az Android 4.2-es verziója, amely már lehetővé teszi a több felhasználós módot. A zárolt képernyőn lehet kiválasztani, hogy melyik felhasználóval akarunk belépni, így egy családi tabletnél külön fiókja lehet a szülőknek és a gyerekekeknek, így véletlenül senki sem férhet hozzá a másik üzeneteihez. Az állandóan úton lévőket a 110 ezer forintba kerülő 3G-s változat tudja kiszolgálni.

Ezért nem szerettük: Komoly korlát, hogy a Nexus 7-ről bizony lemaradt a memóriakártya bővítőhelye, ezért nem is igen érdemes a 8 gigabájtos alapmodellt választani, az ötezer forinttal drágább 16 gigabájtos típus nem telik be olyan hamar. Többfelhasználós módhoz eleve nem érdemes a kisebb kapacitású modellt választani.

Ár: wifis: 75-80 ezer forint (8-16 gigabájt), 3G-s: 99ezer forint (32 gigabájt)
Képernyő: 7 col (1280x800)
Háttértár: 8-16 gigabájt
Processzor: 1,3 gigahertz, Nvidia Tegra 3
GPS: van
Kamera: 1,2 megapixel
Akkuidő: 8-10 óra
Rendszer: Android 4.2

iPad Mini

Nemrég részletesen is bemutattuk az eddigi legkisebb és legkönnyebb Apple táblagépet, az iPad Minit. Az új modellel a gyártó elérte a százezer forintos lélektani határt, bár ennyiért csak a wifis alapmodellt lehet hazavinni. A készülék tudása nagyjából a tízezrekkel olcsóbb Galaxy Tab 2-vel és a Nexus 7-tel azonos - bár azoknál kicsivel nagyobb a képernyője -, ezért az iPad Mini leginkább azoknak lehet jó választás, akik eleve Apple termékeket használnak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ezért szerettük: 312 grammos tömegével ez a legkönnyebb táblagép, amellyel dolgunk volt, méreteit is hihetetlen érzékkel találták el. A hagyományos, nem szélesvásznú képernyő, és a hét colnál kicsivel nagyobb kijelző miatt ez a legkényelmesebb tablet.

Ezért nem szerettük: A Retina képernyős nagy iPad után a Mini képernyőjének minősége elég gyérnek tűnik, de még a két legdrágább androidos riválison is több képpont esik azonos méretű területre a nagyobb felbontásnak köszönhetően. Tekintve, hogy ez a legdrágább tablet az összeállításban, nehéz megbocsátónak lenni a Mini átlagos képminőségével szemben.

Ár: wifis: 100 ezer forint (16 gigabájt), 3G-s: 140 ezer forint (16 gigabájt)
Képernyő: 7,9 col (1024x768 pixel)
Háttértár: 16-64 gigabájt
Processzor: 1 gigahertz, kétmagos Apple A5
GPS: van
Kamera: 5 megapixel
Akkuidő: 8-10 óra
Rendszer: iOS 6

A százezer forintos lélektani határt átlépve a 120 ezer forintos iPad 2 a következő lépcsőfok, de ez ennyiért nem igazán számít jó vételnek, hiszen azonos hardveren nyugszik, ám nehezebben hurcolható a Mininél. Ugyanezt gondoljuk a Galaxy Tab 2 tízcolos változatáról, amelyért ugyancsak százezer forintot kérnek.

A nagy iPad legújabb generációjának legolcsóbb, 16 gigabájtos verziójáért 150 ezer forintot kérnek el, ezért az árért már óriási felbontást kínáló Retina kijelzőt, és nagy teljesítményű processzort kínálnak. Az androidos riválisok közül a 150 ezer forintért elvihető Asus Eee Transformer Pad 300-as készülék érdemes említésre, ehhez ugyanis a laptopokéhoz hasonló, extra üzemidőt biztosító pluszakkumulátort tartalmazó billentyűzet is jár. Windows 8-as táblagépekből e sorok írásakor minimális a választék, az első fecskének számító Asus VivoTabet 190 ezer forintért lehet elvinni 64 gigabájt memóriával: ez azonban Windows RT-t futtat, így a hagyományos windowsos programokkal nem kompatibilis.

A tesztelt táblagépeket a Speedshoptól kaptuk kölcsön.