Fénykép buktathatja le a szökevény it-milliárdost

Vágólapra másolva!
Egy digitális fotóban lévő koordináták buktathatják le a belize-i hatóságok elől bújkáló John McAfee-t. Az azonos nevű biztonsági szoftvert fejlesztő cég alapítója szerint azonban ő maga rejtett hamis információkat egy róla készült fotóba.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a McAfee cég már visszavonult, milliárdos alapítóját egyik szomszédjának halála kapcsán keresik a közép-amerikai Belize hatóságai. Noha a rendőrség közölte, hogy ők csak kihallgatni akarják John McAfee-t, az azonos nevű biztonsági szoftveréről ismert férfi azért bújkál a hatóságok elől, mert saját bevallása szerint tart attól, hogy esetleg nem élne túl egy ottani kihallgatást.

Forrás: [origo]
Ennek az iPhone-nal készült fotónak az eredetije tartalmazta a koordinátákat

November közepe óta szökéséről blogot vezet, és már több ismert lapnak is nyilatkozott titokban. Hétfőn McAfee azzal került be a hírekbe, hogy kiderült, egy róla készült fotó tartalmazza a kép rögzítésének GPS-koordinátáit. Ezek alapján John McAfee a Belize-zel szomszédos Guatemalában tartózkodik - számolt be a Sophos nevű biztonsági cég vezetője hivatalos blogján.

A hírre reagálva maga McAfee közzétett a saját blogján egy olyan bejegyzést, amely szerint ő maga rejtette a Vice magazin munkatársa által készített képekbe a hamis koordinátákat, szándékos félrevezetésként. A Sophos vezetője nem biztos McAfee szavainak valódiságában, bár teljesen nem zárja ki, hogy igaz, amit mond.