Januárban debütál a Steve Jobs-film

Vágólapra másolva!
A Sundance filmfesztiválon, januárban mutatják be elsőként az Ashton Kutcher főszereplésével készült jOBS című filmet, amely az Apple tavaly elhunyt társalapítója, Steve Jobs életének legérdekesebb korszakát dolgozza fel.
Vágólapra másolva!

A TechCrunch technológiai blog úgy tudja, hogy a film az Apple társalapítójának életéből a harminc legérdekesebbet fogja feldolgozni. A jOBS című alkotás története 1971-ben kezdődik, ebben az évben találkozott ugyanis Steve Jobs az első Apple-gépet megalkotó Steve Wozniakkal, akivel közösen alapította meg számítógépek gyártásával foglalkozó cégét.

Ha a TechCrunch információi helyesek, akkor a film 2001-ben ér majd véget, ennek őszén mutatta be ugyanis az Apple az első iPodot. A kultikussá vált zenelejátszó volt a cég első olyan termékét, ami már nem egy számítógép volt. Azóta az Apple már egy sor ilyen terméket bemutatott, melyek közül az iPhone és az iPad táblagép a legismertebbek.

Forrás: Sundance
Ashton Kutcher mint Steve Jobs

A Steve Jobs életét feldolgozó film főszereplője Ashton Kutcher lesz, aki az előzetesen kiadott képek alapján igencsak hasonlít a fiatal Jobsra. A filmet a Sundance zárónapjának éjszakáján fogják először vetíteni a Utah államban lévő Park City városában.