Nem lesz hajlékony az új Galaxy csúcsmobil

Vágólapra másolva!
A korábbi pletykákkal szemben valószínűleg nem kerül hajlékony képernyő a Samsung jövőre megjelenő új csúcsmobiljába, a Galaxy S4-be.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel ezelőtti szóbeszéd szerint az iPhone egyik legnagyobb riválisának számító Samsung Galaxy S-sorozat jövőre megjelenő, új tagját már hajlékony, így szinte elnyűhetetlen képernyővel szereli majd fel a készüléket.

Ezeket a pletykákat azonban cáfolta a The Verge amerikai technológiai hírportál névtelenül nyilatkozó forrása. Szerinte a flexibilis képernyők még nem elég kiforrottak, így a jövőre megjelenő új Galaxy S telefon sem fog ilyen típusú megjelenítőt használni. A TechRadar brit hírportál szerint az is biztos, hogy az S4-est a cég biztosan nem a világ legnagyobb technológiai expójának számító CES-en fogja bejelenteni.

A Verge egy koreai lapra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a Samsung a Galaxy Note óriástelefon harmadik generációs változata a korábbi két típusnál nagyobb, 6,3 colos, vagyis 16 centiméteres átlójú képernyővel rendelkezik majd. Egy ekkora készülék már gyakorlatilag táblagépnek számít, de a cég eddig sem volt gyáva az extrém méretű készülékek piacra dobása terén.