Megkaparintaná felhasználói fotóit az Instagram

Vágólapra másolva!
Januárban életbe lépő új  szerződési feltételei alapján a képmegosztó szolgáltatás üzemeltetői tulajdonjogot formálnának a felhasználók által feltöltött fotókra.
Vágólapra másolva!

Erről a CNet amerikai technológiai hírportál adott hírt, amelynek értesülései szerint az új felhasználási feltételek a tervek szerint 2013. január 16-án lépnek életbe. A hírportál arról számolt be, hogy a még nem hatályos új szabályzat értelmében az Instagram fenntartja magának a jogot, hogy továbbértékesítse a felhasználói által feltöltött fotókat külön engedély, és a fotó ellenértékének megtérítése nélkül.

A változtatásokra három hónappal azt követően kerül sor, hogy a Facebook lezárta az Instagram felvásárlását. A CNet arra is felhívja a figyelmet, hogy a változásokat életbe lépésüket követően a felhasználóknak automatikusan el kell fogadniuk. Ha ezekkel nem értenek egyet, nem marad más lehetőségük, mint leiratkozni az Instagramról.

Forrás: Instagram
Az Instagram mobilapplikáció

Kurt Opsahl, az Electronic Frontier Foundation jogvédő szervezet szakértője a CNet-nek elmondta, hogy a tervezett változtatások akár arra is lehetőséget biztosítana az Instagramnak, hogy valakinek a nyaralási fotóit licencelje annak a szállodának, ahol az illető megszállt. Ráadásul a szakértő szerint az új szabályzatból az sem derül ki egyértelműen, hogy ha valaki leiratkozik, akkor az Instagram - illetve a Facebook - továbbra is jogosult marad-e fotóinak felhasználására, vagy sem.