A University of Surrey kutatói egy Google Nexus One készüléken alapuló STRaND-1 műholdat Indiából bocsátották Föld körüli pályára - amely az alábbi videón nézhető meg. A készülék segítségével több kísérletet is végrehajtanak majd. Ezek egyike az lesz, amikor felhasználók által feltöltött kiáltozásokat játssza majd le a készülék az űrben. A műhold mikrofonján keresztül azt fogja meghallgatni a földi irányítás, hogy valóban elveszik-e a hang az űrben - írja a BBC brit közszolgálati médium.
Ez az első olyan műhold, amelynek működését egy okostelefon vezérli. A mindössze 10x30 centiméteres műhold tömege alig több négy kilogrammnál, és az egyetem műholdas technológiával foglalkozó részlegének szakértői építették meg, energiaellátását napkollektor szolgáltatja.
A STRaND-1 még a Földön
A miniatűr műholddal két hajtási technológia működőképességét is tesztelik. Ezek egyike egy víz és alkohol keverékét kilövellő hajtómű. A másik megoldás pedig elektromos feszültség segítségével teszi lehetővé gázsugár adott irányba való kibocsátását, amely mindig az ellenkező irányba tudja mozdítani a műholdat.
A BBC beszámolója szerint a STRaND-1-et hagyományos fedélzeti komputerrel is felszerelték, a kifejezetten a feladathoz írt applikációkat futtató Nexus One készülék csak a küldetések két fázisában veszi át ennek szerepét. A műhold által begyűjtött képeket ezen a Facebook-oldalon fogják publikálni.