Még közel sincs kész a Google szemüvege

Vágólapra másolva!
Közel sem kiforrott még a Google okostelefonos funkciókat kínáló intelligens szemüvege, a Glass - derül ki egy friss interjúból, amelyben a készülék egyik fejlesztési vezetője adott.
Vágólapra másolva!

Az IEEE Spectrum szaklap online kiadásában is olvasható interjúban Babak Parviz, a Google Glass fejlesztési vezetője nyilatkozik a keresőcég több alkalommal is demózott viselhető szemüvegéről. A Glass tulajdonképpen egy okostelefon funkcióit teszi elérhetővé egy szemüveg keretébe építve, az egyik lencse elé helyezett miniatűr kijelző a monitorhoz hasonló kezelőfelületet biztosít a viselő számára.

Mint azonban az interjúból kiderül, az eszköz fejlesztése még nem áll olyan stádiumban, ahogy azt a Google korábbi látványos bemutatói sugallták. Noha a cég továbbra is piacra szeretné dobni a terméket 2014-ben, az okosszemüveg vezérlési funkcióit még nem dolgozták ki. A jelenlegi prototípusokat a szemüvegbe épített érintőfelületen keresztül, a laptopokhoz hasonló módon lehet kezelni. A praktikusabb hangfelismerés, vagy a fejjel végrehajtott gesztusokkal történő navigálás még nem készült el, bár még az sem biztos, hogy ezek egyáltalán belekerülnek a szemüvegbe.

Forrás: Google

Egyelőre még az is kihívás a Google fejlesztői számára, hogy egy egész napos üzemidőt lehessen elérni a szemüvegkeretbe tömörített apró eszközzel. Ugyanakkor Parviz hangsúlyozta, hogy még az év első felében elérhetővé akarják tenni a Glass prototípusait az eszköz iránt érdeklődő fejlesztők számára. Ehhez azonban egy stabil szoftveres és hardveres platformot kell kifejleszteni. Babak Parviz az interjúban elmondta, hogy még az eszköz végleges funkcióit sem rögzítették, egyelőre az csak a beépített kamerával való kép-, és videorögzítést valósították meg. Nem áll még üzleti modell sem a Google szemüvege mögött, de Parviz elmondta, hogy a jelenlegi tervek között nem szerepel, hogy hirdetések jelenjenek meg a kijelzőn.