Észak-Koreában jótékonykodik a Google-vezér

Vágólapra másolva!
Észak-Koreába utazott Eric Schmidt, a Google igazgatóságának elnöke. A cégvezető Bill Richardson volt új-mexikói kormányzót kíséretében nézi meg a világtól elzárkózó kommunista országot. A pletykák szerint adományt is visz magával.
Vágólapra másolva!

Pekingből indult Észak-Koreai útjára Bill Richardson amerikai politikus és Eric Schmidt Google-vezér. A politikus felszállás előtt azt nyilatkozta, hogy látogatásuk során szóba kívánja hozni Kenneth Bae koreai származású amerikai állampolgár ügyét, akit a múlt hónapban vettek őrizetbe az észak-koreai fővárosban. Richardson arról is beszélt, hogy "az amerikai kormányzattól független, humanitárius magánlátogatásról van szó". A volt kormányzó az elmúlt húsz évben több mint fél tucat alkalommal járt már a világtól elzárkózó országban.

Az amerikai külügyminisztérium nem szimpatizál a látogatással. Korábban azt nyilatkozták, hogy az út időzítése nem megfelelő. Észak-Korea néhány héttel ezelőtt állított Föld körüli pályára egy műholdat interkontinentális rakétával, megsértve az ország nukleáris és rakétaprogramját korlátozó ENSZ Biztonsági Tanács határozatokat. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselő kifejtette, hogy a látogatás időzítése rendkívül rossz az Obama-kormányzat szempontjából, mivel olyan időszakban történik, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa éppen azt mérlegeli, hogyan reagáljon a december 12-i rakétaindításra.

Adományt visz Schmidt

A küldöttséghez közel álló személyek ugyanakkor az AP amerikai hírügynökségnek azt mondták, Richardson és Eric Schmidt Google-elnök útját jóval azelőtt szervezték meg, hogy Észak-Korea bejelentette műholdindítási tervét.

"Ez nem Google-utazás, de biztos vagyok benne, hogy [Eric Schmidtet] érdeklik egyes ottani gazdasági kérdések a közösségi média szempontjából" - mondta Richardson, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Mint mondta, gazdasági vezetőkkel is találkoznak, és egyetemeket is felkeresnek, de a programot nem ők szervezték. A delegáció más tagjai nevük elhallgatását kérve elmondták az AP-nek, hogy a Google igazgatóságának elnöke a látogatáson várhatóan adományt ajánl fel.