Nincs is szükség az új csúcskütyükre

Vágólapra másolva!
Kell-e internet a hűtőszekrénybe? Szükség van-e intelligens órára, ha amúgy is a zsebünkben az okostelefon? Az idei CES kütyüexpón is egy sor olyan újdonságot mutattak be, amelyre igazából semmi szükség, egyedül a fütyülős kulcstartó high-tech utódja jelent kivételt közülük.
Vágólapra másolva!

Azt a Las Vegas-i technológiai vásár előtt is mindig lehet sejteni, hogy új, elődeiknél jobb laptopokat, táblagépeket, okostelefonokat és tévéket fognak bemutatni. Természetesen az idei CES-enis bemutatkozott egy sor olyan kütyü, amelyre igazából nincs is szükség, mivel az adott célfeladatot már egy meglévő szerkezet is ellátja.

Okostelefon mellé okoskaróra?

Nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedben lassan kiszorulnak a karórák, hiszen a legtöbb ember zsebében amúgy is ott lapul a mobiltelefon, amelyen bármikor megnézheti a pontos időt, de a dizájnerek új ötletekkel próbálják visszahozni a hétköznapi időmérőt. A kisfogyasztású 1,2 colos e-tinta képernyővel felszerelt Pebble okoskaróra az év egyik legizgalmasabb kütyüjének számít, pedig csak arra alkalmas, hogy a zsebben vagy táskában lévő okostelefonról vezeték nélküli kapcsolaton át információkat jelenítsen meg.

Forrás: Pebble
Vízálló, és hetente kell csak tölteni a Pebble nevű okosórát

A január végén debütáló Pebble rezgéssel is tudja jelezni a bejövő e-maileket, bár ez leginkább csak akkor hasznos, ha nem a zsebben, hanem, mondjuk, egy táskában van a készülék.

Fejlesztői szerint egy töltéssel akár egy hétig is használható, arról azonban még nincs információ, hogy a használata mennyire meríti le a telefont. A Pebble egyelőre androidos készülékekkel és iPhone-nal kompatibilis saját applikációján keresztül. Az SMS és e-mail mellett facebookos és chaten érkező üzenetek megjelenítésére is alkalmas, de például a zenelejátszó alkalmazást is lehet rajta keresztül vezérelni. Bár az órát első körben csak a fejlesztését pénzzel támogatók kapják meg, a tervek szerint 150 dollárért, vagyis mintegy harmincezer forintért bárki megvásárolhatja majd.

Forrás: Leikr
A Leikr sportórába teljes navigációt is beépítettek

Bár a hírekben a Pebble szerepel a legtöbbet, nem ez az egyetlen okoskaróra a piacon. A japán Casio az egyik G-Shock márkajelzésű strapabíró karórájába már tavaly beépített Bluetooth technológiát és rezgőmotort, hogy a készülék figyelmeztethesse viselőjét a bejövő üzenetekre, ez a modell idén Japánon kívül is elérhető lesz. A Toshiba az okostelefonokból ismert OLED-képernyőt építette be appokat is futtatni képes karórájának prototípusába. A beépített pulzusmérő rögzíti a tulajdonos szívritmusának egyedi tulajdonságait, így ha más csatolja csuklójára a készüléket, az letiltja okosfunkcióit. Ez a készülék is Androiddal és iOS-szel kompatibilis, és az üzenetek mellett híreket, naptárat és időjárási információk elérését teszi lehetővé.

A Nokiától lelépett dán fejlesztők munkája a Leikr nevű intelligens sportóra, amelynek gyártásához a Kickstarter ötletportálon keresnek támogatókat. A többek közt futóknak, túrázóknak és bicikliseknek való óra beépített GPS-t is tartalmaz, és önálló navigációra is képes. A kétcolos színes kijelzőjén az OpenStreetMap térképein megjeleníti használójának útvonalát. Kidolgozói szerint ez lesz az első sportóra, amelyet nem csak unalmas statisztikai adatok rögzítésére lehet majd használni.

Minek kell internet a hűtőszekrénybe?

Az internetes, nagy kijelzővel ellátott hűtőgép az elektronikai ipar olyan régi viccének számít, hogy azon mostanra már valószínűleg már senki sem nevet. Az internetes frigóból néhány évente bemutatnak egy-egy újabb típust, de még senki sem látott olyan családot, ahol valóban használnának is ilyen berendezést. Az idei CES-en a Samsung és az LG rukkolt elő online funkciókkal rendelkező hűtőkkel.

Forrás: LG
Távirányított mosógép és okoshűtő: minden háztartás lényegi kellékei

Az LG legújabb háztartási berendezései a wifi mellett már NFC-n is tudnak kommunikálni: így például elég elhúzni a hűtőgép előtt az okostelefont a bevásárlólista áttöltéséhez. Nemcsak a hűtő vagy a sütő programozható okostelefonról, hanem a cég robotporszívója és mosógépe is. A vezérlést biztosító okostelefonos applikáció angol nyelven már hangutasításokat is képes fogadni. A cég internetes hűtője recepteket tölt le, és a bevásárlólistát is tudja menedzselni, de akár a Google naptár vagy a családi fotóalbum is megnyitható rajta.

A Samsung sem maradhatott le az innovációval: a cég T9000-es típusjelű hűtőgépe Android szoftver futtat, és az Evernote nevű online jegyzetszolgáltatást is el lehet érni róla: így a bevásárlólista bármikor olvasható és szerkeszthető közvetlenül a fridzsideren, a boltban pedig okostelefonról lehet elérni. A hűtőn egyébként időjárási információkat, és naptárt lehet futtatni, más applikációk, például az Angry Birds futtatására nem alkalmas. Egyelőre nehéz megtalálni a konkrét hasznát az internetes hűtőknek, egyelőre az iPad-hűtőmágnes megvásárlása sokkal jobb üzletnek tűnik.

A fütyülős kulcstartó high-tech utódai

A szükségtelen kütyük mellett a tetszhalálból visszatérő készülékek is érkeznek. A fütyülős kulcstartó ezek közé sorolható, ám az idén high-tech utódait lehet majd megvenni. Ezek egyike a StickNFind nevű miniatűr, kabátgomb méretű készülék, amelyet tárgyak, ruhák felkutatására lehet használni. Fütyülős elődjével ellentétben ráadásul nem aktiválódik a ház előtt elhaladó villamos hangjára.

Forrás: Sticknfind
Kulcstartóra is fűzhető, táskába is tehető a nyomjelző gomb

A kabátgombnyi méretű kütyüt bármire rá lehet ragasztani: kulcstartóra, sálra, tolltartóra, tárcára. Csupa olyan tárgyra, amelyet az ember egyszer lerak, és másnap reggel keresgéli munkába induláskor. A rádiós gombokat okostelefon segítségével lehet megkeresni: a mini jeladók hatótávolsága harminc méter, ami a legtöbb lakásban elegendő is.

Eggyel merészebb ötlettel állt elő a Trakdot nevű cég. Kütyüjével nemcsak a lakásban lehet megtalálni az elveszett dolgokat, hanem a világon bárhol. Az irattárca méretű, táskákba és kofferekbe szánt eszközben mobilnetes modem található, GPS helyett a cellainformációk alapján deríti ki a saját helyzetét. A cégnek saját mobilszolgáltatója van, amely lehetővé teszi a roaming használatát, a rendszer használatáért éves díjat számít fel. A kütyü nem működik repülőgépeken, automatikusan kikapcsol, ha a gép gyorsulni kezd, amint a mozgás megszűnik, újra akcióba lép.

Forrás: Trakdot
Akkor is jó tudni, hol a csomagunk, ha épp egy másik kontinens felé tart

A Trackdot két ceruzaelemmel három hétig képes működni. Alig ötven dollárba, vagyis nagyjából tízezer forintba kerül, a rendszerhasználati díja pedig évi 12 dollár - kevesebb mint háromezer forint. Ezért az összegért cserébe a gyakran utazók ideális esetben megtudják, hogy a reptéri szállítószalagon mikor gördül eléjük saját bőröndjük, de okostelefonjukon át arról is értesülhetnek, ha az valamilyen tévedés folytán mondjuk Korfu helyett Londonban landolt.