Egy napon át versenyeznek az appfejlesztők

Beesmarter néven huszonnégy órán át zajló mobilapplikáció-fejlesztő versenyt hirdetett meg programozócsapatoknak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Magyar Telekom és az [origo] támogatásával.

A versenyre középiskolások és egyetemisták csapatai egyaránt részt vehetnek: előbbiek külön szakmai segítség mellett, felkészítő tanáraikkal közösen készíthetik el a feladatokat. Az egyetemistáknak már önállóan kell dolgozniuk, az ő munkáikat ezért külön fogják elbírálni. A Beesmart versenyre két-három fős, Android vagy iOS platformokra fejlesztő programozócsapatok jelentkezhetnek 2013. január 31-ig a BeeSmarter honlapján. A huszonnégy órán át zajló döntő előtt egy internetes előválogatót is tartanak február 1. és 3. között, az itt kiadott feladatokra online kell leadni a megoldásokat.

A helyszíni döntő március 2-án reggel 8-tól másnap délutánig tart. A döntőre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs és technológiai karán fogják megtartani. A versenyen iOS-en és Androidon egyaránt megvalósítható feladatokat kell majd végrehajtani, a nyertes csapatok díjak mellett arra is számíthatnak, hogy a támogatók felkarolják őket.