Az ENSZ vizsgálja a robotrepülők bevetéseit

Vágólapra másolva!
Egy ENSZ-szakértő csütörtökön vizsgálatot kezdett az Egyesült Államok által pilóta nélküli repülőgépekkel, drónokkal végrehajtott támadások ügyében.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatot Pakisztán és két meg nem nevezett ország kérte. Pakisztán szuverenitása megsértésének tekinti a területén sűrűn végrehajtott dróntámadásokat, bár a múltban hallgatólagosan beleegyezését adta néhányhoz. Sok pakisztáni állítja, hogy ártatlan civilek is áldozatává váltak ezeknek a támadásoknak, ám amerikai részről ezt tagadják.

A vizsgálattal megbízott Ben Emmerson, az ENSZ terrorizmus elleni harccal és emberi jogokkal foglalkozó jelentéstevője egyebek mellett azokat az eseteket kívánja felderíteni, amikor feltételezett terroristák ellen drónokkal végrehajtott támadások során polgári személyek haltak vagy sebesültek meg. Emmerson szerint a drónokat használó országoknak nemzetközi jogi kötelezettségük, hogy független és elfogulatlan vizsgálatot indítsanak minden olyan dróntámadás esetében, amelyről elképzelhető, hogy civil áldozatai voltak. Vizsgálatának eredményét Emmerson még valamikor az idén az ENSZ Közgyűlése elé terjeszti.

Forrás: AFP/Getty Images/Ethan Miller
Forrás: AFP/Getty Images/Ethan Miller

Egy MQ-9 Reaper típusú robotrepülőgép