Alig adtak el Windows-tabletet

surface, Microsoft táblagép
Vágólapra másolva!
Felannyi windowsos táblagépet sem rendeltek meg, amennyire a Microsoft számított. A raktárakban álló példányokkal is számolva pedig még gyászosabb a végeredmény.
Vágólapra másolva!

A Digitimes informatikai híroldal értesülései szerint a gyártók csupán kétmillió Windows RT-t futtató eszközt szállítottak eddig le. A Microsoft eredetileg úgy számolt, hogy 4,5 millió példány is gazdára találhat az új, táblagépekre tervezett operációs rendszerrel rendelkező kütyükből.

Forrás: Microsoft
Egymillió példány sem kelt el a Surfaceből

Tovább ront a helyzeten, hogy a kereskedőkhöz kiszállított táblagépek korántsem keltek el. A BGR informatikai lap szerint a felhasználóknál körülbelül négyszázezer Windows RT-s eszköz lehet. A gyenge eladásokhoz hozzájárult, hogy a windowsos táblagépekből nem volt választék. A gyártók egy része a Microsoft Surface bejelentését ellenséges lépésnek értékelte, és letett a saját táblagép kiadásáról.

A Windows 8 kis testvérének tekinthető operációs rendszert úgy tervezték, hogy a kis fogyasztású, hosszú üzemidőt lehetővé tevő ARM processzorokkal rendelkező gépeken is fusson. Ezek a gépek jobban hasonlítanak az iPadre, mint a hagyományos asztali Windowst futtató gépre. Azzal azonban, hogy mindkét rendszernek Windows a neve, ami megzavarhatta a vásárlókat. A Digitimes szerint a Microsoft a közeljövőben leárazhatja a Windows RT-s készülékeket, hogy a raktárkészlete csökkenjen. Ez megadhatja a szükséges lökést a platformnak.