Okostelefont használ az észak-koreai diktátor

Vágólapra másolva!
Kim Dzsong Unról az észak-koreai állami média közölt fotót, amelyen bal keze mellett egy okostelefon található, pedig az országban az ilyen eszközök nem elterjedtek.
Vágólapra másolva!

A felvételen alig kivehető az érintőképernyős készülék típusa, de a Samsung közlése szerint biztosan nem a cég saját terméke. A Daily Telegraph brit napilap cikke szerint a hivatalos fotót a dél-koreai hírszerzés is megvizsgálta, amely szerint egy HTC gyártmányú telefon látható Kim Dzsong Un mellett. A tajvani gyártó nem kommentálta az erről szóló híreket.

Dél-koreai sajtóhírek szerint a tajvani gyár HTC okostelefonja reális választás lehet az észak-koreai diktátor számára, aki sem amerikai, sem dél-koreai gyártmányt nem használhat, ha érzékeny büszkeségére. A mobiltelefon-szolgáltatás 2008 óta működik szélesebb körben Észak-Koreában, bár ez csak a helyi elit számára elérhető, hasonlóan az internethez: a világháló helyett a legtöbben csak egy országos szintű hálózat korlátozott szolgáltatásait érhetik el. Kim Dzsong Un több mint egy évvel ezelőtt került az ország élére apja, Kim Dzsong Il halálát követően.