Külső akkut kaphat a Surface Pro

Vágólapra másolva!
Külső akkumulátorral lehet majd növelni a Surface Pro táblagép üzemidejét. A Microsoft mérnökei a Reddit közösségi hírgyűjtő oldalon árulak el titkokat az új tabletről.
Vágólapra másolva!

Sok rosszat lehetett hallani a Microsoft Surface táblagépeiről, de azt még a legelszántabb kritikusai is elismerték, hogy a dizájnja remekül sikerült. Ezen készül valamennyit rontani a Microsoft, hogy feljebb srófolja a pár napon belül a boltokba kerülő Surface Pro üzemidejét - írja a Mashable kütyüblog.

A Microsoft mérnökei maguk árulták el a Reddit közösségi hírgyűjtő oldalon tartott online kerekasztal beszélgetésen, hogy a Surface akkumulátora könnyen bővíthető. A témát a kérdezők egyike vetette fel, arra hivatkozva, hogy a legtöbb windowsos táblagéphez készül billentyűzettel egybeépített külső akkumulátor. A Microsoft egyik mérnöke szerint ilyen kiegészítőt csak akkor lehet gyártani, ha tervezéskor olyan csatlakozót raktak a táblagépre, amely nem csak a billentyűleütéseket tudja átvini, hanem tölteni is képes a készüléket. "Mi pedig így tettünk..." - zárta válaszát a cég mérnöke.

Az online kérdezz-felelek ülés során más érdekességek is kiderültak a Surface tabletekről. Például az, hogy a táblagép teljes értékű Windows 8 operációs rendszert futtató Pro verziója azért jelenik meg negyed évvel a Windows RT-s variáns után, mert késtek a tervezéssel. A komolyabbik Surface tabletet jóval később kezdték el fejleszteni, mint az egyszerűbb változatot.