Bill Gates örökké akar élni

Interjút adott az internetnek Bill Gates a Reddit közösségi hírmegosztó oldalon. A Microsoft korábbi vezére a Bill & Melinda Gates Alapítvány társalapítójaként mutatkozott be, de a céget érintő kérdésekre is hajlandó volt válaszolni.

Közel húszezer kérdés és megjegyzés született a Bill Gates által indított közösségi interjú során a Redditen. A Microsoft vezére február 11-én csatlakozott azokhoz a hírességekhez - köztük Barack Obama amerikai elnökhöz - akik leültek a számítógép elé, hogy a redditezők kérdéseire válaszolgassanak.

Forrás: Reddit
Így igazolta Gates, hogy nem mások írnak a nevében

Komolytalan kérdésekre is egészen jó választ adott a Microsoft alapítója. Az interjúból meg lehet például tudni, hogy a bakancslistáján már csak az maradt, hogy ne haljon meg. A gondolat nem újszerű, a közelmúltban a Google főmérnöki posztjára került Ray Kurzweil régen prédikál arról, hogy az emberiség kicselezheti a halált a tudat digitalizálásával és a nanogyógyászattal. A malária és az AIDS elleni küzdelmet nagy összegekkel támogató Bill Gatestől azonban földhözragadtabb választ lehetett várni.

Egyesével vadászná le a vírusokat

A Microsoft alapítója nem hisz abban, hogy mindent meg lehet oldani pénzzel. "Jó lenne, ha minden kormány annyira racionálisan viselkedne, mint a skandináv országoké" - írta válaszában. Gates az afrikai kormányokkal elégedetlen, ám ott is azt látja, hogy egyre jobb teljesítményre képesek.

Forrás: AFP
A Windows már nem mozgatja meg Bill Gates fantáziáját

Nem csak az évi ötszázezer gyermeket megölő malária problémáját akarja megoldani a Microsoft alapítójának és feleségének alapítványa. Hat éven belül legyőzhetőnek tartja a gyermekbénulást, utána pedig a kanyaróról gondolja, hogy az lehet a következő örökre eltűnő vírus. Az alapítvány legnagyobb fegyverténye Gates szerint az, hogy tüdőgyulladás és hasmenés elleni szerek jutottak a rászorulókhoz.

Szereti a Windows 8-at

Ugyan a Microsoftot érintő kérdéseket sem kerülte ki Gates az interjú során, ám ezekre születtek a leginkább papírforma szerinti válaszok. "A nagyobb verziószám a jobb" - írta arra a kérdésre, hogy a Windows 7-es vagy 8-as változatát használja-e. Az aktuális számítógépe pedig a néhány napja elérhető Microsoft Surface Pro tablet, amelyet nagyon jónak tart. Még a cég örök másodiknak számító Bing keresőjéről is volt néhány jó szava.

Kiderült azonban az is, hogy A szilikonvölgy kalózai (Pirates of The Silicon Valley) című filmben róla festett viszonylag ellenszenves képet pontosnak érzi. Steve Jobshoz fűződő viszonyát pedig mindig is a kölcsönös tisztelet jellemezte. A válaszokból azonban úgy tűnik, mintha Bill Gatest már tényleg nem a technológia foglalkoztatná. Jóval hosszabb, részletekbe menőbb válaszokat adott a vírusokat, a világ egészségügyi helyzetét vagy a globális felmelegedést feszegető kérdésekre.