A Facebookot akarták, de az Apple-t is feltörték

Vágólapra másolva!
Eredetileg a Facebookot akarták megtámadni, de kártevőikkel végül az Apple belső hálózatába tudtak bejutni ismeretlen hackerek. Korábban még senki sem jutott be ilyen mélyen az iPad gyártójának rendszereibe.
Vágólapra másolva!

Az Apple kedden jelentette be, hogy nagyszabású támadás érte a vállalat számítógépes hálózatát egy olyan kártevő segítségével, amelyet kifejezetten Mac számítógépek támadására terveztek. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a programok és böngészők kiegészítőjeként használatot Java környezet hibáján keresztül jutottak be támadók a múlt héten a Facebook rendszereibe is.

A hírügynökség cikke szerint bár az eredeti célpont a közösségi oldal működtetője volt, a kártevő készítői az Apple rendszereibe is képesek voltak behatolni. A Reuters szerint számos több nagy céget, többek között az amerikai kormány beszállítóit is érinti a kibertámadás az Apple-ön kívül.

Ahogy korábban sokszor, ezúttal is azt gyanítják a szakértők, hogy valószínűleg Kínából ered a támadás, bár erre egyelőre nem találtak bizonyítékot. Mivel a vizsgálatok még folyamatban vannak, azt sem tudni, mennyi időn át voltak támadhatók a rendszerek, és milyen adatokat lophattak el rajtuk keresztül. Az F-Secure biztonsági cég szerint elképzelhető, hogy a behatolók iPhone és iPad applikációk publikálásához szükséges kódokat loptak el az Apple-től, hogy kártékony applikációkat tudjanak elhelyezni a cég App Store-jában. Egy ilyen kód birtokában táblagépek és telefonok millióira juttathatnak kártevőket, kijátszva az ellenőrző mechanizmust.