Az anyacég Mozillával kötött megállapodása értelmében a magyar Telenor kínálatában biztosan megjelenik az év második felében az első Firefoxot futtató okostelefon.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az azonos nevű böngészőt fejlesztő alapítvány okostelefonos operációs rendszert fejleszt, amelyet kimondottan nyílt szabványokon alapuló felhőszolgáltatások használatára optimalizál. A Firefox mobilszoftver az Android, az iOS és a Windows Phone komoly riválisa lehet, főként az olcsóbb modellek szegmensében.

A Telenor és a Mozilla együttműködését a barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentették be, amely keretében már az is biztossá vált, hogy a szolgáltató magyar leányvállalata biztosan forgalmazni fog Firefox OS szoftvert futtató készüléket. Az első ilyen okosmobil a tervek szerint az év második felében kerül majd a magyar boltokba. A többi szolgáltató egyelőre nem nyilatkozott a firefoxos készülékek árusításával kapcsolatos terveiről, bár a T-Mobile mögött álló Deutsche Telekom is támogatásáról biztosította a Mozillát.

Forrás: Mozilla
A Firefox-mobil fejlesztői példánya

A Mozilla azt ígéri, hogy okostelefonos szoftvere a riválisoknál sokkal gyengébb hardveren is futtatható lesz, ezáltal olcsó készülékeken is tökéletes élményt fog biztosítani. Az első sajtóhírek szerint már húsz-harmincezer forint körüli árú készülékek is várhatók az új szoftverrel, de később drágább mobilokkal is bővülhet a kínálat.

A Firefoxot futtató készülékekre kiadott alkalmazások értékesítéséből pedig az appok készítőinek nem kell majd a platform fejlesztőjének részesedést fizetnie, ellentétben például a Google vagy az Apple gyakorlatával. Az első firefoxos mobilokat a barcelonai mobilexpón már kiállítja többek közt a ZTE, az LG és a ZTE is, ezekről hamarosan az [origo] is beszámol.