Új trükkökkel hosszabbítják a mobilok üzemidejét

mobiltöltés
Vágólapra másolva!
Évtizedes technológiákat használnak a legújabb okostelefonok, legtöbbjük ezért nem is bír ki többet egy napnál egyetlen töltéssel. A napelemes érintőképernyő, vezeték nélküli töltő enyhítheti a problémát, de igazi megoldást csak a szuperkondenzátor hozhat az akkumulátorok kiváltására.
Vágólapra másolva!

A CNN amerikai hírcsatorna szakszerzője szerint a jelenlegi legdrágább okostelefonokban is tíz évvel ezelőtti akkumulátorok dolgoznak. A villamos energiát tároló alkatrészek az utóbbi években minimálisan fejlődtek, így nem csoda, ha a legtöbb ma kapható okostelefon legfeljebb egyetlen napon át használható egy töltéssel. Kivételt csak az óriásképernyős, nagy méretű tepsimobilok képeznek, ezekben ugyanis nagyobb kapacitású és méretű akkumulátor számára is van hely.

Egyelőre semmi sem mutat arra, hogy bármelyik gyártó is forradalmian új akkumulátoros megoldással rukkolna elő, ezért alternatív megoldásokkal próbálkoznak a gyártók az üzemidő meghosszabbítása érdekében.

Napelemes kijelző tölti a mobilt

Az egyik ilyen megoldás a napelemes érintőképernyő lehet, amelyet a napokban jelentett be a Sunpartner Group cég. A Wysips Crystal nevet viselő képernyőbe egy mindössze fél milliméter vékony fotovoltaikus réteget is szerelnek, amely az eszközre eső fényt elektromos energiává alakítja. Az extra réteg kialakításának köszönhetően alig észrevehetően csökkenti a kijelző átlátszóságát.

.

A Wysips képernyő belseje napelemet rejt láthatatlanul Forrás: Sunpartner Grooup

A fejlesztő tájékoztatója szerint ha egy órán keresztül nap- vagy lámpafény éri a készülék képernyőjét, az tíz perc extra beszélgetési időt biztosít, vagy nagyjából húsz perccel hosszabbítja meg a készüléken való zenehallgatás időtartamát. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a munkahelyén négy-öt órán át az asztalra, fény közelébe helyezi a telefont, már érezhetően megnőhet annak üzemideje.

Egyelőre csak tüneti kezelések léteznek

A napelemes töltő mellett a másik technológia, amely a gyorsan merülő eszközök problémáját orvosolni hivatott, a drót nélküli töltés. A Nokia 920-asban már elérhető megoldás lényege, hogy a telefont elég ráhelyezni a töltőre, nem kell semmit bedugni, csatlakoztatni, az akkumulátor mégis töltődik.

A lenti képen látható hangszórón kívül akár párnához hasonló kivitelű töltők is kaphatók a vezeték nélküli töltést támogató készülékek szűk köréhez, amelyek egyetlen előnye a komfort: a vezeték nélküli töltőre elég ráhelyezni a töltőt, nem kell másodpercekig drótokat dugdosni bele, vagy egy dokkolóban eltalálni a korrekt pozíciót.

A Nokia 920-ast elég rátenni a töltőre Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A bejövő hívások fogadása után is könnyebb visszahelyezni a drót nélkül tölthető készüléket a vezeték nélküli áramforrásra, ezáltal a tulajdonos kevesebbszer felejti el tölteni a telefont. Ez azonban csak tüneti kezelés, hiszen a készülék fogyasztását nem befolyásolja. Léteznek olyan megoldások is, amelyek a gyalogosan közlekedő felhasználó testmozgását alakítják át elektromos energiává, ám ezek egyelőre csak karórák működtetésére elegendő áramot képesek előállítani.

Már fejlesztik az akkumulátor utódját

A végső kiutat a folyton lemerülő eszközök problémájából a szuperkondenzátorok jelenthetik. Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) amerikai műszaki egyetem kutatói egy ilyen eljáráson alapuló áramforrás kifejlesztésén dolgoznak, amely az akkumulátor utódjának tekinthető.

Bár fejlesztésük még nem áll közel a tömegpiacra való bevezetéshez, sok előnnyel kecsegtet. Mivel az akkumulátorokkal ellentétben a szuperkondenzátorok esetében nem lép fel kémiai reakció, az elektromos töltést szén nanocsövek raktározzák. Ezek esetében a töltési folyamat másodpercek vagy legfeljebb percek alatt végbemegy. Emellett ezek az áramforrások akár több százezer töltési ciklust kibírnak majd, és a hideg sem befolyásolja működésüket. A napjainkban elérhető akkumulátorok teljesítménye a mínuszokban jelentősen lecsökken.