Hackertámadás érte a Fidesz honlapját

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek megpróbálták feltörni a Fidesz honlapját szerda este, a kormánypárt feljelentést tesz ügyben - közölte a Fidesz sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

"A támadást sikerült elhárítani, de a Fideszt felháborítja az újabb erőszakos akció" - írja a Fidesz az MTI-nek elküldött és a honlapján is közzétett körleményében. A párt szerint a demokratikus intézményrendszert érte támadást. A Fidesz feljelentést tesz, és felkéri az illetékes szerveket, hogy a lehető legrövidebb időn belül derítsék ki, kik állnak az újabb támadás mögött.

A hackertámadást a párt közleménye összekötötte azzal, hogy a múlt héten demonstrálók egy csoportja behatolt a Fidesz székházának udvarába. A párt szóvivője március 13-án közölte, hogy feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.