Szendvicskuponokat loptak hackerek

szendvics subway
Vágólapra másolva!
Negyvenezer dollár értékben loptak virtuális ajándékkártyákat amerikai hackerek a Subway gyorsétteremlánctól.
Vágólapra másolva!

Hosszas tervezés és bonyolult előkészületek után lopotott ajándékpontokat a Subway étteremlánctól két amerikai férfi. Shahin Abdollahi és Jeffrey Thomas Wilkinson negyvenezer dollár értékben írt jóvá magának pontokat három amerikai állam gyorséttermeiben. A két férfi 13 étterem számára adott el kézi kártyaolvasót, amelyekre előzőleg távoli hozzáférést biztosító szoftvert telepítettek. Később a terminálokba bejelentkezve kisebb összegeket írtak jóvá maguknak hamis ajándékkártyákra, amelyeket később az Ebay-en és a Craigslisten értékesítettek.

Abdollahi a három éven keresztül több Subway éttermet is üzemeltetett kitanulva a cég pénzügyi rendszerének működését, így készülve a későbbi akcióra. Az éttermek kiismerése után saját, pénztárimterminálokkal foglalkozó vállalkozást indított, amely több Subway számára szállította a bankkártyák elfogadásához szükséges készülékeket. Abdollahi “POS Doctor” nevű cége olyan leolvasókat szállított, amelyekre előre telepítették a LogMeIn szoftvert, ennek segítségével kívülről is bejelentkezhettek a rendszerbe.

A két férfit végül az amerikai titkosszolgálatok buktatták le, jelenleg perükre várnak, az üggyel foglalkozó ügyész szerint a Subway megkárosítása csupán teszt volt egy későbbi nagyobb csalássorozathoz. Abdollahi cége nem csak a Subway számára szállított terminálokat, ám egyelőre más cégek nem jelezték, hogy kár érte volna őket. A Subway-t nem először károsítják meg trükkös módon, tavaly két román férfi bukott le, akik hasonló módszerrel százötven amerikai étteremben gyűjtötték be a vendéket kártyáinak adatait, tízmillió dolláros kárt okozva.