Vágólapra másolva!
A lopakodó képességekkel is rendelkező F-35A Lightning II-vel nem csupán felderíteni lehet, képes földi célpontok támadására, de akár légiharcra is. Viszont még a veterán pilóták is alig tudják repülni.
Vágólapra másolva!

A csökkentett érzékelhetőségű F-35 Lightning II harci repülőgép család tagjai hamarosan szolgálatba állnak az amerikai légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság repülőszázadaiban, és más országok légierőiben is. A multifunkciós repülőgép elsősorban vadász-bombázóként fogja leváltani az F-16-osokat és az A-10-es harckocsi gyilkosokat, azonban felderítő és elektronikai harci feladatokban is számítanak rá. Elektronikai rendszereinek újdonságai miatt azonban még a veterán pilóták is alig tudják repülni, ráadásul kétüléses gyakorló-kiképző változat sem készült belőle, így a pilóták csak szimulátoron tanulhatják meg a vezetését.

"Egy teljesen új eszközt kaptunk, olyan új képességekkel, amelyek korábban nem álltak egyetlen légierő rendelkezésére sem. A mi dolgunk, hogy kidolgozzuk, hogyan lehet a leghatékonyabban használni, hogy legyőzzük az ellenfelet a földön és a levegőben egyaránt" - ezzel a két mondattal foglalta össze az amerikai légierő kísérleti vadászrepülőgépének sajátosságait Steven J. Tittel alezredes, a 31. Teszt és Kiértékelő Század vezetője. Tapasztalt, földi csapatokat támogató pilótákat és légiharcokban gyakorlatot szerző veteránokat is hívtak az amerikai légierő legújabb gépének műveleti tesztjére - adta hírül az amerikai légierő hivatalos weboldala.

Mindenre jó, csak még nem tudni hogyan

Az F-35A különlegessége, hogy egyaránt alkalmas légi támogató feladatokra, földi célpontok elleni légicsapásokra, felderítésre és légiharcra is. Az F-35A nem egyetlen géptípus utódja lesz, több feladatot is el kell látnia. A tesztelést végző különítménynek azt kell kidolgoznia, hogy a követkető 30-40 évben hogyan használják ki a gép képességeit a leghatékonyabban.

A kalifornia Edwards légibázison a műveleti tesztek mellett a karbantartás tervezése is zajlik. Több mint 150 ember foglalkozik azzal, hogy a vadászgépet minél hamarabb hadrendbe lehessen állítani. Először a földi hajtóműteszteket kell elvégezni, az Edwards bázisra leszállított gépek csak azután emelkedhetnek a levegőbe. A valódi repülési tesztek pedig azután kezdődhetnek meg, hogy a pilóták megszokták a gépet. Hiába rendelkeznek ugyanis több ezer órányi repülési tapasztalattal, egy teljesen új gép kezelésébe nekik is bele kell rázódniuk.

Problémák miatt haladt lassan az F-35-ös fejlesztése Forrás: US. Navy


Az Edwardson folyó munka február végén egyszer már leállt, mert egy vizsgálat során repedéseket találtak az egyik tesztrepülőgép turbinalapátjain. Néhány héttel korábban a gép haditengerészeti verziójának tesztjeit is le kellett állítani az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt. A jelentés több zavaró meghibásodást is jelzett - például azt, hogy nagyon rossz a kilátás a pilótafülkéből - ám márciusban újraindultak a tesztek, azzal a megjegyzéssel, hogy a tapasztalt pilóták biztonsággal tudják majd repülni az F-35-öt.

Két F-35-ös gép került az Edwards légibázisra Forrás: US Air Force / Laura Mowry


A kínaiak már mindent tudnak


Az Edwards bázison még csak az F-35-ös A-típusjelű, hagyományos verziójának a tesztjei kezdődtek meg. A gépből azonban létezik egy B-típusjelű, rövid felszállású, illetve helyben leszálló (STOVL) képességekkel rendelkező tengerészgyalogsági, valamint haditengerészeti használatra felkészített, felhajtható szárnyvégekkel rendelkező változat is. Ezekkel a típusokkal azonban más problémák vannak, mint a hagyományos F-35A-val.

A gép lényeges titkai azonban már előre kiszivárogtak. 2007 és 2008 között ismeretlen hackerek több terabájtnyi adatot loptak el amerikai hadiipari cégektől. Ezek között voltak az F-35-ös elektronikai rendszereinek tervei is. A gép rendszereinek szoftveres védelmét ezután megerősítették, bár a konstrukció alapjait az amerikaiak nem változtatták meg. A kiszivárgás veszélyeit valamelyest csökkenti, hogy a korszerű orosz és kínai vadászgépekkel alapvetően az F-22 Raptor vadászgépnek kellene szembeszállnia, ennek feladata lenne a légifölény kivívása, az F-35-ösök elsődleges feladata a vadászbombázó feladatkör betöltése lehet.