Internetes pedofilt tartóztattak le Budapesten

Vágólapra másolva!
A kedden letartóztatott, 29 éves budapesti férfi magát gyereknek kiadva szexchatelt egy kilencéves kislánnyal, akivel pedofil pornófilmeket is megosztott.
Vágólapra másolva!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a letartóztatott férfi magát egy 11 éves lánynak kiadva egy közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot egy kilencéves kislánnyal még január 11-én. Miután a kislány szülei észlelték, hogy gyermekük egy idegennel cseveg, maguk folytatták helyette a beszélgetést, és segítségükkel buktatták le a pedofilt.

A férfi az üzenetváltások során kizárólag szexuális témákról írt, illetve több, tiltott pornográf tartalmú videofelvételt is megosztott gyereknek hitt beszélgetőpartnerével - olvasható a
Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján.


szólj hozzá: Letartóztatják a budapesti pedofilt

A BRFK felvétele az elfogásról

A férfi arra is megpróbálta rávenni partnerét, hogy a önmagáról is küldjön számára pornográf felvételeket, majd szexuális kapcsolat létesítése céljából találkozót is kért tőle. Sz. Jánost a budapesti nyomozók április 9-én délután fogták el VII. kerületi albérlete előtt elfogták, és őrizetbe is vették.

A lakásban számítógépet, illetve különböző adathordozókat foglaltak le. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított több, tíz év körüli kislánnyal is hasonló, szexuális jellegű kapcsolatot tartott fenn. A férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.