A tévénket is felturbózza majd az új Xbox

Vágólapra másolva!
Kiszivárgott információk szerint a Microsoft új konzolja nemcsak játékokat fog futtatni, de a tévéműsorokat is ezen keresztül nézhetjük majd. A csatornák közti kapcsolgatást a távirányító helyett a Kinect szenzor teszi egyszerűbbé az idén megjelenő új konzolon.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon is népszerű Xbox 360 játékgép utódjáról hivatalosan még semmit sem tudni, a The Verge amerikai technológiai hírportál viszont már premier előtt információkat szerzett az új konzolról.

Nem csak játék, tévéműsor is lesz benne

A kiszivárgott információk szerint az új Xboxot eleve úgy tervezik, hogy ne csak egy játékok futtatására alkalmas gép, hanem egy otthoni szórakoztatóközpont legyen. Bár videókat és zenéket lejátszani, vagy facebookozni már az Xbox 360-on is lehet, a hírek alapján az utódja a tévéműsorokra is rátelepszik majd.

A Verge úgy tudja, hogy az új Xboxhoz a kábeltévés beltéri egységeket is csatlakoztatni lehet majd HDMI-kábellel, így a gépről nemcsak a játékok, de a tévécsatornák műsorai is közvetlenül elérhetővé válnak.

Nem csak játszani lehet majd az új Xboxon Forrás: AFP/Franck Fife

A hírportál szerint a fejlesztők azt is megoldják, hogy az új Xboxról csatornát is lehessen váltani anélkül, hogy a kábeltévés egységre kellene kapcsolni, vagy egyáltalán kézbe kelljen venni annak távirányítóját. A konzolt használók egyetlen gombnyomással tudnak majd váltani a játékok és a tévéműsor között. Ehhez azonban meg kell valósítani a kábeltévés dobozokkal való kompatibilitást, amely a Verge információi szerint kezdetben alapszintű lesz, később azonban jelentősen kibővül majd a támogatott szolgáltatók köre.

Megszabadít a távirányítótól

A hírportál úgy tudja, hogy az új Xbox esetében kiemelt szerephez jut a már ismert Kinect mozgásérzékelős vezérlő. Ez nem csupán a játékok irányításához, hanem ahhoz is jó lesz, hogy az emberek egyszerű kézmozdulattal hangerőt szabályozzanak vagy csatornát váltsanak anélkül, hogy ehhez egy távirányítót kellene szorongatniuk.

Se kontroller, se távirányító nem kell majd hozzá Forrás: AFP/Franck Fife

A technológia lehetővé teszi azt is, hogy ha többen ülnek a tévé előtt, akkor bármelyikük tudja kézmozdulattal vezérelni a tévét. Ha a kiszivárgott információk helyesek, a megoldás még arra is képes lesz, hogy automatikusan leállítsa a tévéműsort, ha érzékeli, hogy a néző hosszabb ideig nem a tévéképernyőt nézi.

Csak internettel működik

A felhasználók és a szaksajtó előzetes visszajelzései szerint nem aratott sikert az, hogy a hírek szerint az új Xboxot csak működő internetkapcsolat birtokában lehet majd használni. A konzolról a letölthető játékok mellett internetes zene-, és videoszolgáltatásokat is el lehet majd érni, bár ezek legjobbjai egyelőre csak az Egyesült Államokban működnek. A Verge úgy tudja, hogy a Microsoft egy olcsóbb, csak médiaszolgáltatások elérésére szolgáló, "Xbox TV" néven emlegetett eszköz fejlesztésén is dolgozik, de erről a készülékről még semmilyen részletet nem tudni.