Könnyű átverni az androidos vírusirtókat

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók vizsgálatai szerint a legprimitívebb trükkökkel is át lehet verni az Android rendszerre elérhető, jónevű cégektől származó vírusvédelmi alkalmazásokat.
Vágólapra másolva!

A Northwestern University kutatói a North Carolina State University szakértőivel közösen tíz ismert biztonsági megoldást vizsgáltak a Google mobil operációs rendszerén. A vizsgálat megoldások között voltak többek közt a Symantec, az AVG, a Kaspersky, és az ESET mobil biztonsági alkalmazásai - írja a SecurityWeek szakportál.

A teszt során ismert kártevők módosított kóddal rendelkező, de az eredetijükkel azonos funkciókkal rendelkező változataival fertőztek meg androidos rendszert. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ismert védelmi megoldásokat a kártevők kódjának minimális megváltoztatásával is könnyen át lehet verni. Az amerikai kutatók szerint ugyanis a mobilos vírusvédelmi megoldások primitív, a kártevők által hasznlált fájlneveken és a róluk készült digitális ujjlenyomatokon alapulnak, ezért nem elég hatékonyak.

A minimális változtatásokkal a Droid Dream nevű androidos kártevő több variánsát is fel tudták juttatni a teszrendszerre úgy, hogy a védelmi megoldások nem érzékelték.