A Google tizenöt gigabájtot ad ingyen

Vágólapra másolva!
Triplájára növelte a felhasználóknak járó ingyenes tárhely méretét a Google. Aki eddig nem fért el képeivel a Google+-on vagy akinek betelt a Gmailje a levelektől, az most újra lélegzethez juthat.
Vágólapra másolva!

Már a kedden kezdődő I/O nevű fejlesztői konferenciája előtt bejelentette a Google, hogy jelentősen megnöveli a felhasználók rendelkezésére álló tárhely méretét. A Gmail, Google Plus és Drive felhasználóknak eddig öt gigabájttal kellett gazdálkodniuk, a közeljövőben azonban a triplájára, tizenöt gigabájtra nő a tárhely mérete. Bár a három online szolgáltatás osztozik a 15 gigabájton, valószínűleg így sem lesz könnyű megtölteni a helyet.

Nem kell vigyázni a levelesláda és a feltöltött képek méretére Forrás: Google

A változást bejelentő blogbejegyzés szerint a felhasználók a jövő héttől vehetik igénybe a megnövelt felhőtárhelyüket. A változás érinti a Google fizetős tárhelycsomagjait is, a kicsi, huszonöt gigabájtos csomag megszűnik, csak a havi öt dolláért száz gigabájtnyi helyet adó óriáscsomag marad meg.

A tárhelyméret növelésével a Google felborította a hasonló szolgáltatások közti egyensúlyt. Még mindig nem a keresőóriás adja ingyen a legtöbb helyet, de ha a kényelmi tényezőket is számításba vesszük, akkor a legerősebb versenyzővé a Google várt. (A különböző cégek felhőtárhely-csomagjait korábbi cikkünkben tekintheti meg.)

A cég ráadásul múlt héten jelentette be a Drive szolgáltatáshoz kapcsolódó újítását: a honlaptulajdonosok egy olyan, a Facebook lájkgombjához hasonló gombot is beépíthetnek oldalukba, amivel a felhasználók közvetlenül a Drive-ra másolhatják át a letölteni vágyott anyagokat.

A CNet informatikai hírportál szerint Google I/O konferencián várhatók még olyan újítások, amelyekhez szükség van az óriási méretű netes tárhelyekre.