Elkészült az eddigi legjobb műkar

Vágólapra másolva!
Az eddigi legfejlettebb műkart mutatta be az amerikai védelmi minisztérium csúcstechnológiai kutatószervezete. A high-tech protézis nem csupán ügyesebben tud tárgyakat fogni, de érezni is lehet vele.
Vágólapra másolva!

A DARPA csütörtökön az egyeik karját Irakban elvesztő, Glen Lehman századosról készült demonstrációs videón mutatta be a RE-NET nevű projektje keretében készült, a valódi karokhoz hasonlóan használható művégtag képességeit.

A felvétel elején a katona műkarjával megragad egy papír kávéspoharat, majd a szájához veszi, és iszik belőle, majd visszarakja az asztalhoz. A folytatásban előbb egy teniszlabdát pattogtat, majd egy vékony fátylat dobál valódi és műkeze között.

A DARPA közlése szerint a projekt keretében olyan fejlesztésekre koncentrálnak, amelyek lehetővé teszik a protézisek és a meglévő izmok és idegek közötti kommunikációt. Ez azért fontos, mert egy ilyen technológiával egy mesterséges végtag a valódihoz hasonlóan viselkedhet, mivel végrehajtja az agy által kiadott utasításokat. Az új műkart viselője ugyanúgy érzi, mintha az valódi végtagja lenne.

A Chicagói Rehabilitációs Intézet munkatársai által kifejlesztett megoldás teszi lehetővé azt, hogy a protézis viselője ne csupán a karját tudja mozgatni, de még ujjaival is képes legyen bizonyos mértékben tapintani. Míg a korábbi mozgatható művégtagok vezérlése alapvetően vizuális alapokon nyugvott, az új műkarral végzett mozdulatokat a viselő érzi is.