Tengeralattjárót épített az amerikai tini

2013.06.03. 14:30

Egy szennyvízvezetékből, egy tetőablakból és más újrahasznosított alkatrészekből épített egyszemélyes, működő tengeralattjárót egy amerikai tinédzser.

Justin Beckerman hat hónap alatt, mindössze kétezer dollár, vagyis kevesebb mint félmillió forintnak megfelelő összegből építette meg egyszemélyes minitengeralattjáróját, amely közel tízméteres mélységben is tud közlekedni - adta hírül a CNN amerikai tévécsatorna hírportálja.

A tizennyolc éves diák már három sikeres merülést is végrehajtott a házilag összerakott vízijárművel, amelyet kizárólag újrahasznosított alkatrészekből állított össze. A jármű testét egy szennyvízelvezető csőből alakította ki, ablaka pedig egy kiszuperált plexi tetőablakból készült. A Nautilus névre keresztelt egyszemélyes tengeralattjáró tartalék akkumulátorrendszerrel és vészhelyzeti jelzőberendezéssel is rendelkezik, egy esetleges szivárgást pedig a belsejében lévő szivattyú segítene a víz eltávolításában. 

 

 

A levegőt a jármű a felszínről juttat levegőt a jármű belsejébe, amely akár két órát is képes lent tölteni, a víz alatt pedig óránként nagyjából 800 métert tud megtenni. A diák a lakhelye közelében lévő tavat szeretné felfedezni a merülésre alkalmas járművel.