Ilyen lesz a jövő kvarcórája

okosóra, smart watch, Sonostar óra e-tinta technológiával, hajlított kijelzővel, e-ink
Vágólapra másolva!
Az e-könyv-olvasókban alkalmazott, minimális áramot fogyasztó, papírszerű képernyő karórákba szánt változatával rukkolt elő.
Vágólapra másolva!

A miniméretű képernyő 1,73 colos, vagyis 4,4 centiméteres képátlóval rendelkezik, 320x240 pixeles felbontást használ, és csupán a szürke szín tizenhatféle árnyalatát tudja megjelenteni. Ennek ellenére nagyon látványos okosórákat lehet köré építeni, mivel a virtuális számlap szabad változtatásához ez a minőség is bőven elegendő.

A Sonostar okosóra már az új kijelzőt használja Forrás: AFP/Sam Yeh

A tajvani Computex kiállításon bemutatott képernyőt elsőként a Sonostar nevű okosórában alkalmazzák, és egyik komoly előnye, hogy a gyártást követően a megrendelő igényei alapján lehet megfelelő alakúra vágni, emellett bizonyos mértékig be is hajlítható.

A Sonostar okosóra az Origón már bemutatott Pebble-höz hasonlóan androidos készülékekkel és iPhone-nal tud kommunikálni Bluetoothon keresztül. A készülék érintésérzékelő panellel is fel van szerelve, így a korábban tesztelt okosóránál kényelmesebb lehet a kezelése, ugyanakkora az e-tinta megjelenítőnek köszönhetően hosszú akkumulátoros üzemidőt biztosít.

Az okos karórán keresztül a telefon elővétele nélkül elérhető a hívásnapló, megnézhetők az üzenetek, naptárbejegyzések, kapcsolatok, vezérelhető a zenelejátszás, és az óra egy telefonkereső funkcióval is rendelkezik.