Terjed az eddigi legdurvább mobilvírus

Vágólapra másolva!
Minden idők legprofibban kivitelezett mobil kártevője támadja az androidos okostelefonokat. Szakértők szerint az Obad.a nevű trójai programot házilag még eltávolítani sem lehet a készülékről.
Vágólapra másolva!

Az androidos kártevőt a Kaspersky nevű orosz internetbiztonsági cég munkatársai már terjedés közben fedezték fel. Elemzésük alapján az Obad.a névre keresztelt program az eddigi legprofibb kivitelű mobilkártevő, amelyet valaha felfedeztek.

A kártevő a fertőzött telefonokról emelt díjas SMS-eket küld, de képes további funkciókat megvalósító egyéb kártevőket is letölteni a készülékekre, vagy Bluetoothon keresztül más eszközöket megfertőzni, ráadásul távoli vezérlést ad készítői számára a telefonokhoz.

Az Android Authority című mobilos blog híradása szerint a kártevő olyan hatékonyan rejtőzködik a készüléken, hogy a jelenlegi információk szerint egy egyszerű felhasználó nem is tudja eltávolítani. Az Obad.a nagyon bonyolult felépítésű, ráadásul titkosítva van, így a kód detektálása is nagyon nehéz a biztonsági szoftverek számára, ráadásul több különböző biztonsági résen keresztül is képes telepíteni magát.

A jó hír, hogy a kártevőt nem a Google Play hivatalos piactéren, hanem alternatív forrásban találták meg, amelyeken nem hivatalosan jóváhagyott, vagy éppen feltört appokat is be lehet szerezni. Ez azt jelenti, hogy aki a hivatalos forrásból szerzi be appjait, az védve van a kártevővel szemben. A Kaspersky cég elemzése szerint három nap alatt az összes mobilvírusos fertőzéseknek mindössze 0,15 százalékáért felelős az Obad.a - olvasható a Securelist biztonsági oldalon.