Ezeket a játékokat várjuk a legjobban

Ezeket a játékokat várjuk a legjobban, E3, GTA V, Grand Theft Auto 5, a Rockstar Games játéka
Vágólapra másolva!
Elképesztő játékokat mutatnak be a világ legnagyobb videojátékkiállításán, kiválogattuk a tíz legjobb programot, amivel mindenképpen játszani szeretnénk. Szerencsére nem kell mindegyikhez új konzolt sem venni.
Vágólapra másolva!

Minden évben a Los Angeles-i E3 videojátékkiállításon mutatják be a legnagyobb durranásnak számító videojátékok zömét: az idei kínálat azért érdekes, mert a héten mutatkoztak be az első, már következő generációs konzolokra - az Xbox One-ra és a Playstation 4-re - készülő játékok is. Az idén és a jövő év elején kínálatot böngészve hamar kiderül, hogy egyelőre az új gépekre készülő játékok zöme is azonos kaptafára készül, kiválogattuk közülük a legígéretesebbnek tűnőket. Jó hír, hogy a legjobban várt játékok közül sok elérhető lesz a jelenlegi konzolokra is, ezért nem kell feltétlenül százötvenezer forintos beruházásba vágni a fejszét idén karácsonykor.

Quantum Break

Mire jelenik meg? Xbox One
Mikor jelenik meg? valamikor 2014-ben

Miért imádnánk? A félrecsúszott, borzasztó következményekkel járó kísérlet közhelyére egy nagyon izgalmas világot próbál felhúzni a Max Payne és Alan Wake játékokkal hírnevet szerzett finn Remedy stúdió. Különleges képességekkel felruházott emberekkel próbálhatjuk meg megoldani a téridőben fellépő problémákat. Mivel nem csak játék, hanem filmsorozat is készül a Quantum Breakhez, és a történet egyes kanyarjait a játékosok dönthetik el, soha nem látott tömeget nyerhet meg a játék.

Mit ronthatnak el benne? Hosszas gondolkodás után sem jutott eszünkbe olyan játék, amit sikeresen kapcsoltak össze tévésorozattal. Az elegendő választási lehetőséget nem hagyó interaktív filmek a kliencvenes évek talán legnagyobb blamázsai voltak. És akkor amiatt még nem is aggódtunk, hogy vajon adni fogják-e a magyar tévék a sorozatot.

***

Watchdogs

Mire jelenik meg? PC / PS3 / PS4 / Wii U / Xbox 360 / Xbox One
Mikor jelenik meg? 2013 októbere


Miért imádnánk? A nyílt világban játszódó Watchdogs óriási ígérete, hogy a városokat, számítógépes rendszereket és a bűnszervezetek hálóit a maguk bonyolultságában mutatja be. A játékban nem csak fegyverekkel, de ügyesen gyűjtött és felhasznált információkkal is támadhat majd a játékos. Végre minden eszközt a kezünkbe kapunk, amivel káoszt lehet okozni. Leginkább talán a Batman történetek nyomozós, adatgyűjtős részeire emlékeztet a Watchdogs, ami az idei karácsonyi szezon egyik legkomolyabb ígérete.

Mit ronthatnak el benne? A tulajdonképpeni játékból még nem mutattak meg sokat, így nem tudhatjuk, hogy az internetes adatgyűjtés, a különböző épületgépészeti rendszerek hackelése hogyan fog beépülni az akciógazdag játékba. A legtöbb hackelős programban ezt a bonyolult elemet egyszerűsítik le kirakós játékok szintjére. A Watchdogsnak az egész világa összedől, ha a rendszerek gyengeségeinek kihasználása nem sikerül tökéletesen.

***

GTA V

Mire jelenik meg? Xbox 360 / PS3, jó eséllyel PC is
Mikor jelenik meg? 2013. szeptember 17.

Miért imádnánk? Már több mint egy évtizede a világ legnépszerűbb játékai közé tartozik a GTA gengszterszimulátor, melynek legújabb epizódja ősszel érkezik meg a jelenlegi generációs konzolokra. Egyelőre nincs hír arról, hogy az újabb játékgépekre mikor jelenik meg, de a grafikája így is szemet gyönyörködtetőnek ígérkezik, a Los Angelesről mintázott, nyílt játéktere pedig sokkal több barangolásra ad lehetőséget midnen korábbi résznél.

Mit ronthatnak el benne? Bár az E3 alkalmából a fejlesztők csak néhány új képernyőképet adtak ki a játékról, mivel korábban már több videó is megjelent a játékról. Ezekből azt már tudni lehet, hogy a GTA V-ben három főszereplő irányítását is bármikor saját kezébe veheti a játékos. Ez ugyan többször is végigjátszhatóvá teheti a játékot, de lehet, hogy pont frusztráló lesz mindig karaktert cserélni.

***

Tom Clancy's The Division

Mire jelenik meg? PS4 / Xbox One
Mikor jelenik meg? valamikor 2014-ben


Miért imádnánk? A bemutatók alapján hihetetlenül szép grafikája lesz a legújabb posztapokaliptikus játéknak, amely története szerint egy olyan karácsonyon játszódik New Yorkban, ám a teljes Egyesült Államok lakosságát egy bankjegyeken át fertőző betegség tizedelte meg, és gyakorlatilag megszűnt mindennemű közszolgáltatás az országban. Az utcákon anarchia és különböző bandák uralkodnak, a játékosnak itt kell mentenie, ami még menthető. Bár a The Division az MMO-játékokhoz hasonlóan sok emberi játékos ellen is játszható, a készítői szerint szerencsére nem marad ki belőle az egyjátékos mód sem.

Mit ronthatnak el benne? Bár az új generációs hardveren elképesztőnek ígérkezik a látvány, ez is csak egy újabb lövöldözős játék, még ha karakterfejlesztési elemekkel és fejlett multiplayer móddal is tűzdelik meg. Ha nagyon egysíkú lesz, és nem szakít a korábbi klisékkel, akkor hiába szépek a golyó által roncsolt tereptárgyak, nem fogjuk szeretni.

***

Mad Max

Mire jelenik meg? PC / PS3 / PS4 / Xbox 360 / Xbox One
Mikor jelenik meg? valamikor 2014-ben

Miért imádnánk? Mad Max kalandjai kimondottan jó alapul szolgálnak egy videojátéknak, hiszen harci autók és emberi küzdelmek egyaránt szerepelnek bennük. Az E3-on egyelőre csak egy olyan nyúlfarknyi bemutatót lehetett látni csak a játékból, amiből gyakorlatilag semmi nem derül ki. A fejlesztők szerint az apokaliptikus helyszínen játszódó programban járművekbe ülve és gyalogosan is küzdeni lehet majd a főszereplő járgánya, az Interceptor ellopói után nyomozva. A programot egyedüli játékra tervezik, de egy nyílt világban játszódik majd, ahol a főszereplő mellett az autóját is folyamatosan fejleszteni lehet majd.

Mit ronthatnak el benne? Dunát lehetne rekeszteni már az atomháború utáni világban játszódó programokkal, valószínűleg a Mel Gibson-féle kultfilm neve is kevés ahhoz, hogy egy tucatprogramot el lehessen adni vele. Nagyon jónak kell lennie, hogy sikeres legyen.

***

The Crew
Mire jelenik meg? PC / PS4 /Xbox One
Mikor jelenik meg? 2014 elején

Miért imádnánk? Ez a játék csak új generációs gépekre érkezik, és hatalmas bejárható területet kínál, New Yorktól Las Vegasig és Floridáig, teljesen eltérő terepet kínálva. A készítők hangsúlyozták, hogy a játékban összemossák az egy- és többjátékos módot, a barátok bármikor becsatlakozhatnak segíteni például egy-egy üldözős misszió teljesítésébe.
Mit ronthatnak el benne? Az autókat az utolsó alkatrészig testre lehet szabni, de ez valamelyest céltalannak tűnik, mert úgysem professzionális szimulátorról van szó. A mindenhol jelen lévő emberi játékosok jó eséllyel okozhatnak káoszt, lerontva a száguldás élményét.

***

Duck Tales Remastered
Mire jelenik meg?
PC, PS3, Wii U, Xbox 360
Mikor jelenik meg? 2013. harmadik negyedév


Miért imádnánk? Elég volt pár hónapja bedobni a fent is végignézhető, karaokés előzetes videót ahhoz, hogy minden harminc év feletti ember a Kacsamesék világába akarjon vándorolni. A játék grafikája olyan, mintha csak Dagobert bácsi kalandjait néznénk HD-felbontásban, de még irányítani is lehet.

Mit ronthatnak el benne? Alapvetően ez egy ugrálós játék, amely a C64-en is létező, több évtizedes előd továbbfejlesztett változata. Vajon képes lesz megállni a helyét 2013-ban is?

***

Batman: Arkham Origins

Mire jelenik meg? PC / PS3 / Wii U / Xbox 360
Mikor jelenik meg? 2013. október 25.

Miért imádnánk? A legújabb Batman-játék az előző részhez hasonlóan nyílt, városi környezetben játszódik, és a denevérember szuperhőssé válásának első éveit ismerhetjük meg belőle, a története a kettővel ezelőtti Arkham Asylum előtt játszódik. A játékban Gotham legfőbb gonoszai Batman meggyilkolására szövetkeznek, s nem csak menekülni kell tőlük, hanem likvidálni is kell őket egytől egyig.

Mit ronthatnak el benne? A játéktér csaknem azonos az Arkham City-ben már bejárt várossal, és a harcrendszer, a missziók is a korábbi két részre hajaznak, bár lesznek benne új fegyverek és más kütyük is. Kérdéses, hogy tud-e annyit nyújtani a játék, hogy harmadszorra se unják meg a játékosok.

***

Battlefield 4

Mire jelenik meg? PC / PS3 / PS4 / X360 / Xbox One
Mikor jelenik meg? 2013. október-november

Miért imádnánk? A Call of Duty mellett a világ másik legsikeresebb lövöldözős játékának néhány hónap múlva érkező folytatása grafikában még élethűbb lesz az előzetes videó alapján. A multiplayer meccsekben akár 64-en vadászhatnak egymásra a játékban a nem mindennapi pályákon: az első bemutatók egyikén a játékos egy felhőkarcolóról ugrik le, a másik videóban pedig egy kettérobbanó utasszállító hajóról csobban a vízbe.

Mit ronthatnak el benne? Bár manapság egyre több játékban helyet kap a barátokkal való kooperatív játék, ez a Battlefield 4-ből kimarad, a fejlesztők szerint azért, mert a harmadik részben sem használta senki. Pedig a gép ellen a haverokkal küzdeni a missziókban sokszor üdítő lehet az ember-ember elleni csaták közepette.

***

LEGO Marvel Superheroes

Mire jelenik meg? PS3 / NDS / N3DS / PS Vita / Xbox 360 / Wii U / PC
Mikor jelenik meg? 2013 vége


Miért imádnánk? A Batman volt a sorozat legjobb tagja, a szuperhős téma hálás, rengeteg játszható karakter és ellenség van benne. A LEGO-játéksorozat nem véletlenül népszerű a gyerekek és a barátnők körében: a “rendes” játékokkal szemben könnyebb játszani vele.

Mit ronthatnak el benne? Túlságosan hosszúak lehetnek benne a dialógusok, mint a LEGO Batman 2-ben.