Felszállt az első szusikopter

pincér drón szusikopter
Vágólapra másolva!
Hamarosan drónok szolgálják fel az ételt egy londoni étteremben.
Vágólapra másolva!

A YO! Sushi nevű hálózat egyik londoni éttermében távvezérelt drónokkal próbálják betölteni a pincérek szerepét: ha a repülő ételszállítók beválnak, akár az összes kirendeltség bevezetheti a robotokat. A négymotoros drónok az utcai asztalokhoz viszik majd ki a rendeléseket egyelőre csupán az ételt szállítanak, italokat még nem. A személyzet egy iPadről vezérli a drónt, ami a táblagép giroszkójától kapott adatoknak megfelelő szögben dől, így a tábla mozgatásával tud lehet irányítani. Az étel mellett egy kamerát is kapott a helikopter, a vezező ennek segítségével manőverezhet és láthatja, ha célbaért a rendelés.

Italokat még nem bíznak rá Forrás: YouTube / YO! Sushi


Az iTraynek nevezett szolgáltatás egyelőre tesztüzemben működik, a cég által készített videón is látszik, hogy a rendszer még korántsem kiforrott. A gép az asztal előtt lebeg, amiről valószínűleg a vendégnek kell majd leemelni a tálcát, nagyon óvatosan. Az ételszállításra használt drón egyelőre egyetlen szusiburgert sem bír szállítani, jelenleg csupán műanyag kirakati darabokkal gyakorol a személyzet. A négymotoros gép ötven méteres hatótávolságú és óránként akár harminc kilométeres sebességre is képes. Ennek megfelelően fennáll annak is a veszélye, hogy a véletlenül kiborult szusira rádőlő drón rotorjai szétterítik az ételt, ami további kényelmetlenségeket okozhat. Az étterem promóciós videóján jól látható, hogy a pilóta szorosan a drón nyomában járva vezérli a gépet, ami valamilyen szinten okafogyottá is teszi a helikopter használatát.

Pincérből pilóta Forrás: YouTube / YO! Sushi


A YO! Sushi ügyes marketingfogása inkább új ételeikről szól, mintsem a felszolgáló robotról, ám nem az angol étteremlánc az egyetlen, amely új módszereket fejleszt az ételek kiszállítására. A Domino’s étteremlánc már komolyabb kísérleteket folytat, hogy pizzáit távirányítású drónokkal juttassa célba, ez esetben már nem egy éttermen belül. A brit Aerosight által fejlesztett DomiCopter nevű nyolcmotoros drón már elbírja a szállítandó ételt, stabilan repül és hat kilométeres hatótávolsággal rendelkezik. A gyártó szerint a drón hatótávolságán belül tíz perc alatt bárhová odaér, jelentősen lerövidítve a kiszállítási időt.

Az drónokat házhozszállításra használó éttermeknek és egyéb boltoknak azonban nem csupán a technikai problémákat kell áthidalnia, hanem a szabályozással is meg kell küzdeniük. A kereskedelmi felhasználású drónok a legtöbb országban még nem közlekedhetnek a légtérben, így nem valószínű, hogy a közeljövőben bárhol így szállítsák ki a termékeket. Az éttermek és lelkes amatőrök eközben olyan alternatív módszereken is dolgoznak, mint a burrito bombázó és a taco ágyú, ezek azonban egy őrült ötletnél vagy reklámfogásnál nem többek.