Vágólapra másolva!
A közösségi hálózatokra építve barátok elkerülését megkönnyítő webalkalmazást készített egy amerikai művész.
Vágólapra másolva!

A közösségi oldalak és különböző alkalmazások térhódításával egyre könnyebbé vált felkutatni az ismerősöket: így a felhasználók azonban sokszor olyanokkal is összefutnak, akikkel az adott pillanatban nem is akarnak találkozni. Az amerikai Scott Garner a Foursquare nevű helymegosztó szolgáltatás alapjaira építette Hell Is Other People nevű kísérleti szolgáltatását, amely nem az ismerősök megtalálásában, hanem elkerülésükben segít.

Ki egyedül akar lenni, messzire kell annak menni Forrás: Origo


Oldala a Foursquare bejelentkezések alapján megadja azoknak a helyeknek a listáját, ahol a legkevésbé valószínű, hogy ismerősökbe futhat a felhasználó. A különböző biztonsági zónákat GPS-adatok alapján jelöli ki az alkalmazás, olykor túlságosan nagy komfortzónát számolva, így akár Prágát is javasolhatja biztos helynek, mint szerkesztőségi tesztünk esetében tette.

A webalkalmazás optimális működéséhez természetesen elengedhetetlen, hogy ismerőseink aktívan használják a Foursquare-t, illetve telefonon is jól kell működnie a GPS-nek. A fejlesztő is úgy véli, alkalmazása csupán egy kísérlet, ami nem feltétlenül használható a gyakorlatban. Az általa feltöltött videó szerint a teszteléssel töltött napot parkokban töltötte, hogy elkerülhesse ismerőseit. Garner több érdekes projekttel előállt már, mint az interaktív csendélet, a rossz televíziós vételt emuláló böngésző vagy a cékla angol nevéből viccesen BeetBox-nak nevezett növény alapú dobgép.