Minden hibára megremeg az írástanító toll

Vágólapra másolva!
Linoxos okostoll fogja kijavítani a helyesírási hibát vétő német diákokat. A toll használatához nem kell speciális papír, cserélhető heggyel rendelkezik, és rezgéssel figyelmezteti a felhasználóját a hibákra.
Vágólapra másolva!

Írni nehezen tanuló gyermeke ihlette egy új találmány megalkotására az írástanító tollat "Azt mondta a feleségem, hogy bárcsak elektrosokkot adna a gyereknek a toll, hogy figyelmeztesse a helyesírásra" - mondta az ötletgazda a Wired magazinnak. Sokkolót nem épített a tollszárba, úgy gondolta, az íróeszköz megrezegtetése is elég ahhoz, hogy felhívja a tanuló figyelmét a hibára.

Okostelefonnal is párosítható az okostoll Forrás: Lernstift

A tollnak két üzemmódja is van: az egyikben a linuxos miniszámítógép a helyesírásra figyel. A másikban pedig a szépírás van a fókuszban. Mindkettőt ugyanaz a nagy érzékenységű mozgásérzékelő szolgálja ki, ami sokkal pontosabb mozgások lekövetésére is alkalmas, mint az egyszerű írás.

A tollban kapott helyet minden szoftver

A szenzor által rögzített információt a toll kétdimenziós alakká alakítja. A szépírást már ennél a pontnál is lehet ellenőrizni. Az információt ezután nem a Lernstift által fejlesztett, hanem egy megvásárolt szoftver alakítja át ellenőrizendő szöveggé. Ugyanaz a program, ami a tabletek és okostelefonok írásfelismerőjében is működik.

Vibrál a toll, ha rosszul vagy csúnyán ír a gyerek Forrás: Lesnstift

Kezdetben a toll csak németül és angolul fog tudni, de a lehetséges nyelveket tartalmazó listán még a magyar is megtalálható. A taulótoll másik továbbfejlesztési lehetősége abban rejlik, hogy a toll elektronikája egy wifi chipet is tartalmaz, így bármilyen számítógépes vagy mobilos programnak is át lehet adni az írott szöveget.

A tollat eddig magánbefektetők pénzéből fejlesztette a feltaláló. Az első körben összeszedett tőke arra volt elég, hogy a technológia alapjait kidolgozzák. A karakterfelismerő már működik, az elektronika pedig gyártásra kész. A további tesztekhez és a tömeggyártás megindításához jelenleg a Kickstarter ötletoldalon gyűjt pénzt a Lernstift fejlesztője.